Lajkó Félix: A lovakat nem érdekli a játékom

– Az édesanyjától kapott citerán játszik immár harminc éve. A világzenei toplistás Mező című albumát mennyire jellemzi az a bensőséges kapcsolat, ami a hangszerhez, az édesanyjához, a természethez fűzi?
– Mindegyik kötődésem megjelenik benne. Kamaszkorom óta folyamatosan használom a hangszert. Elkísér vele mindaz, ami ennyi év alatt történt velem.

– Magyarországról utoljára Sebestyén Márta dala került fel erre a WMCE-listára még a ’90-es években. 2013-ban mitől szólhatott nagyot ez az album?
– Talán mert valamennyire ismeretlen ez a hangszer. Az emberek próbálják felfedezni a világzenén keresztül. Általában afrikai, indiai hangszerek vannak, ez pedig egy teljesen „bennszülött” európai hangszer.

– Mit tud kezdeni a világzenei sztárság fogalmával?
– Például interjúkat adok. Amúgy egy ilyen toplistás helyezés arra jó, hogy a közép-európai zenékre irányíthatja a figyelmet a világzenében uralkodó afrikai zenei túlsúllyal szemben. És hogy a fiatalok is felfedezik azt a zenét, amit nem ismernek vagy maguktól nem hallgatnának meg.

– Az afrikai zenészeket ellensúlyozva jött Lajkó Félix, a magyar virtuóz, és mutat olyat, amit addig nem hallottak?
– Magamtól arra tippeltem, hogy a citerának szól az érdeklődés, az egyik barátom szerint meg elsőre a zene tetszik, és csak utána jön az, hogy milyen hangszeren játsszák.

– Miben más a viszonya citerához, mint a hegedűhöz?
– A citerán akármit lehet játszani, mert nincsenek meg azok a kötöttségek, mint a hegedűnél, hogy ezt vagy azt szabad. Amúgy sem tartom be ezeket a szabályokat. Nagyjából egyforma a viszonyom mindkettőhöz: bensőséges. Másként nem is menne.

– És mi az oka annak, hogy most visszatért az első „szerelméhez”: tizenegy hegedűs lemez után készült el az első citerás albuma?
– Nem tértem vissza, folyamatosan használtam. Filmzenéket és színházi előadásokat készítettem vele. Koncerten nem használtam annyira. A hegedű sokkal tur¬nézósabb hangszer. Az ember tokba rakja, akárhol előveszi és játszik rajta. A citeránál meg van egy kis asztal, és jobban szakadnak a húrok is.

– Szabadon láthatja a közönség a kulisszatitkokat: a zenészt felkészülés közben…
– Muszáj hangolni. A hegedű négy húrjához képest itt tizennégy van, amit össze kell hangolni, mert másképpen nem szólal meg. Ez mindenféleképpen egyfajta rákészülést igényel.

– Egyik kritikusa hangokból álló forgószélnek nevezi a citerajátékát. Behozza vele a természet hangjait…
– Volt olyan, hogy erdőben használtam a citerát. Felvételt még nem készítettem vele ott, de majd eljön annak is az ideje. Van egy varázsa annak, ahogy az ember megpengeti, és egyszerre szól a sok húr. A játékost is ez fogja meg. A hegedűnél ilyen nincs.

– Mi igaz abból a mendemondából, hogy már leszakad a válla a sok hegedüléstől, és szeretné az igazán nagy meccsekre tartogatni az erejét?
– Az, hogy szeretném, egy dolog. Ha van koncert, akkor játszani kell. A gyakorlástól ugyanúgy fárad az izom, mint a sportolóknál. Fizikailag semmivel sem könnyebb citerán játszani, mint hegedűn.

– A világ legnagyobb színpadait megjárta hegedűszólóban és zenekarral. Lehet majd ilyen hozama a citerás albumának?
– Ez még nem derült ki. Fura, lassú ez a World Music Chart Europe-os dolog. Nem úgy megy, mint a nyugati show businessben, hogy valaki hirtelen feltűnik, fel kell fújni, aztán majd eltűnik. Ettől függetlenül egy mexikói turnékezdeményezés van kilátásban jövő tavasszal.

– Meg szokták keresni azzal, hogy bizonyos ügyek mellé álljon?
– Az október elsejei hegedűs fellépés a MüPában ilyen, egy hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló hegedűiskola megsegítéséről szól.

– A zene világnapjának ötlete Yehudi Menuhintól származik. Milyen hatással volt a zenei fejlődésére Menuhin művészete?
– Nagyon szeretem hallgatni a játékát, sok könyvét olvastam, sokat tanultam belőlük. Valószínűleg a személye is inspirált. Egy évet laktam a Gellért Szállóban, többször aludtam a nevét viselő hotelszobában. Ez elég gyerekes dolog, de nekem számít.

– Ha választhatna, kivel játszana együtt, akivel ez soha nem valósulhat meg?
– Biztos szívesen megismerkednék Mozarttal vagy akármelyik hozzá hasonló zsenivel.

– Beethovent nem említi, holott egy napon született vele.
– Szép dolog, de nagyon sok olyat láttam már, hogy emberek egy napon születtek valamilyen nagysággal, és bizony elég kicsik voltak. Nem akarnék erre bazírozni.

– Szabadnak, öntörvényűnek tűnik zenében, életformában. Nincs olyan veszély, hogy a szakmai „gépezet” bedarálja?
– Egyelőre simán ment, a továbbiakban hogy lesz, azt nem tudom. Muszáj az embernek néha olyan dolgokat csinálni, amihez nem annyira van kedve.

– Mint például?
– Mondjuk a filmfőszerep nem annyira feküdt nekem. Nem mondom, hogy belehaltam, de úgy döntöttem, hogy nem vállalok többé ilyet.

– Mundruczó Kornél Delta című filmjét rangos nemzetközi fesztiválokon is elismerték. Mi zavarta benne?
– Nem az én munkám a filmezés, noha egyesek szerint nem csináltam rosszul.

– Akkor miért vállalta?
– Vonzott a Duna-delta vidéke, és hogy lehet közösen filmfőszerepet és filmzenét csinálni. Végül a zenéből nem sok maradt. Az arcomból igen. Nem tudom megítélni, hogy színészileg milyen voltam, mert nem vagyok színész.

– Színpadi művekhez, koreográ¬fiákhoz is szerzett kísérőzenét. Jelenleg milyen terület foglalkoztatja a társművészetek közül?
– Bartos Erika gyermekkönyvíró szeretné, ha a kötetéhez írnék ajánlót. Van egy-két szövegem hozzá, amihez kitaláltam melódiát. Megspékelem kottával is. Több filmhez írok majd zenét, de még nem beszélhetek róla. Emellett Kappel Edit, az Állami Lipicai Ménesgazdaság lókiképzője és lovasedzője felkért egy estre, ahol lovakat mozgat, én meg hegedülök hozzá. Az OTP Lovas Világkupán láttam egy rövid bemutatóját. A feleségem kereste meg őt, aki szintén lovasedző.

– Milyen a viszonya a lovakhoz?
– Van belőlük három. Érdekes velük az együttlét.

– Szokott nekik zenélni?
– Persze, de hát nem nagyon érdekli őket. Annak ellenére, hogy sokkal jobb a hallásuk, mint az embereknek.

– A magyar kormány részéről komoly propaganda-hadműveletek zajlanak a külhoni magyarság bevonására, a nemzeti öntudat erősítésére. A Vajdaságból nézve ez milyennek tűnik?
– Noha Szerbiában lakom, Palicson, mégsem vagyok benne az ottani életben. Van úgy, hogy többet tartózkodom külföldön, mint otthon. Ha van magyar állampolgárság, ha nincs, az ember a kultúrában, a beszédben tudja megtartani a magyarságát. Sajnos manapság az a tendencia, hogy ezt is próbálják átfordítani a politikára. És ez tőlem nagyon távol áll.

– Bizonyára előfordult, hogy meg akarták nyerni párt- vagy egyéb kampányokhoz „arcnak”…
– Hogyne, de soha nem vállaltam el. Nem szeretek lekötődni sehol, még akkor sem, ha valamivel egyetértek. A magánemberekben hiszek. Ott tartok, hogy egy jó étel többet ér, mint száz beszéd.