Sólyom űzi a seregélyt

Kerepelhet, durrogtathat, ágyúzhat a gazda, állíthatja sorra a madárijesztőket, mit sem ér. Hiába ilyenkor a tizenötezer forintos műsas vagy a hatvanezerért kínált ultrahangos madárriasztó, ilyen sereg ellen nem nyújtanak védelmet.

Amitől valóban inába száll a hívatlan vendégek bátorsága, az a természetes ellenség: a karvaly, a vércse, a héja. De hol vannak ezek, ha seregélytámadás közeleg? Többnyire távol, és ha meg is jelennek, hamar eltelnek a bőséges kínálattal, aztán hátat fordítanak a seregnek. Az egyetlen ellenség, mely fölveszi a harcot és lankadatlan űzi, hajtja a seregélyeket: a sólyom – de annak is csak az idomított, erre kiképzett egyede.

A dabasi Szemző Péter régóta tudja ezt, ezért is vállalkozik idomított sólymával a szőlőskertek védelmére a pusztító seregélyek ellen. (S hogy ne érhesse szó a ház elejét, a puskás vadász vizsgája mellé a solymászjogosítványt is megszerezte.) Tőle tudjuk, hogy idomításra, illetve seregélyriasztásra csak a vándorsólymot lehet fölhasználni, ezek példányait
sólyomtenyésztőktől szerzi be. Amíg a madár hadra foghatóvá válik, jó néhány órát el kell tölteni vele terepen, ám a jól fölkészített sólyom akár száz¬ezres rajt is képes távol tartani a szőlőültetvénytől. A solymász napi bérért dolgozik, szolgálata a seregélyek napirendjéhez igazított: reggel hattól sötétedésig tart. S bármilyen hatásos is, a szőlősgazdák alig-alig veszik igénybe, remélvén, hogy nem az ő ültetvényük lesz az áldozat. De hogy senkit ne érjen kár, Szemző Péter összefogásra buzdítja a szőlősgazdákat, hogy közösen vállalják a solymász költségeit.