Csúnyácska szépségek

Miután tehát beláttuk, hogy nem létezik ronda állat, keressünk olyan lényeket, amelyek a legjobban hasonlítanának a ronda állatokra – már ha, ugyebár, volnának.

Itt vannak mindjárt szfinxek, a szőrtelen macskák (1). Csupán a múlt század elején készült róluk az első fényképfelvétel, s alig néhány évtizede tenyésztik, így csekélyke félmillió forintért már hozzájuk is juthatunk. Áruk mellett előnyük még, hogy nem hullatják a szőrüket. Nem kell tehát aggódnunk, hogy hozzánk dörgölőzve a ruhánkon hagyják a nyomukat, amikor már amúgy is késésben vagyunk.

Ne ijedjünk meg, ha az afrikai szavannán kóborolva egy szajga (2) toppan elénk. Ezt a tatárantilopnak is nevezett emlőst ugyan hosszú orral áldotta meg a természet, ám egyben kutyahűséggel is. A fogságban tartott egyedet egy idő után le sem tudjuk vakarni magunkról. Haragosaink ijesztgetésére használni viszont szigorúan tilos!

És mi a baj a Dél-Amerikából származó warthoggal, magyarul sivatagi varacskos disznóval (3)? Az, hogy nagyra nőtt az agyara? Na és, az elefántnak még nagyobb van. Hogy a pofijából két dudor áll ki? Ez csak növeli az érdekességét. Bár hasonlít a disznóra, viszont szigorúan növényevő, tehát még csak véletlenül sem falja fel a kifutójába repülő tyúkot, mint ahogy azt a nálunk tartott rokonai közül nem egy megteszi. Hát nem aranyos?