Korhatáros szépségipar

Mindenki látott már képeket, amelyeken az amerikai kislányok viasszerű arccal, hatalmasra tágult, metsző kék szemekkel, bodorított hajjal, műfogsorral mosolyognak. Talpig sminkben, glancban, flancban. Az első reakció persze az elborzadás.

„Ilyet nem szabad csinálni a gyerekekkel!” – szól az ítélet. Ám ettől függetlenül a gyermekszépségversenyekről készített filmeket, sorozatokat boldogan nézzük a tévében, olvassuk az „odaátról” érkező (lehetőleg sok fotóval illusztrált) híreket, élvezettel beszélünk a jelenségről. Vagyis alapot adunk mindarra, ami ezeknek a versenyeknek a létezését biztosítja.

Ne legyen semmi kétségünk afelől, hogy mindez a pénzről szól. Sok-sok pénzről, dollármilliókról. A szépségipar ugyanis dinamikusan fejlődik, kell hát az egyre fiatalabb vásárlóerő. Ezenkívül egy-egy versenyen akár több ezer dollárt is nyerhet, aki a leginkább életidegen szépséget képes kisajtolni a saját gyerekéből. A másik tényező, amit nem lehet elhanyagolni, az az exhibicionizmus. Sajnos nem kifejezetten a gyerekek, hanem inkább a szülők, azon belül is az anyák számára fontos az, hogy a színpadi rivaldafényben csilloghassanak – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.

A szépségről alkotott torz kép azonban nem maradt meg a tengerentúliak kiváltságának. Angliában szintén egyre nagyobb divatja van az ilyen típusú szépségversenyeknek, de talán az sem véletlen, hogy alig néhány hónapja Franciaországban már be is tiltották a 16 évesnél fiatalabb gyerekek versenyeztetését. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy nálunk ilyen nincs.

Valójában azonban Magyarországon is egyre kelendőbb portéka a gyerek, alig néhány perc alatt versenyek tucatjaiba botlunk, ha az interneten keresgélünk. Persze ezek „csupán” online versenyek. Az anyák dolga, hogy feltöltsék a cuki fotókat a babákról, így bárki számára láthatóvá tegyék azokat, és mindenkit buzdítsanak a szavazásra. Többnyire valamilyen cég használja ezeket a felületeket reklámcélokra: úgy hirdetik meg a versenyt, hogy közben saját termékeiket is népszerűsítik. De az is gyakori, hogy a kismamák saját maguk szerveznek ilyen megmérettetéseket – merthogy valahogy el kell ütni az otthon töltendő időt...

Ez azonban még csak kispálya! Van viszont országos, élő szereplős, nagyszabású gyermekszépségverseny is. Igaz, oda nem is juthat be akárki. Mármint versenyezni, mert valójában bárki, aki ezt a vasárnapot a fővárosi Savoya Parkban töltötte, megnézhette, kik ma Magyarország legszebb gyermekei…

Hogyan is mérik össze erejüket, pardon, szépségüket fiúk és lányok? Az egyedüli, országos gyermekszépségversenyt szervező Kasszandra Stúdiónál már a nagy esemény előtt megmérettetnek: a cég budapesti irodájában találkozik szülő és szervező, hogy elbeszélgessenek a gyermek esetleges modellkarrierjéről. Mert bár minden édesapa és édesanya saját utódját találja legszebbnek, az avatott szemek azért látnak különbséget. És hát az sem mindegy, hogy a szépségiparban való elhelyezkedés csak a szülő vagy a gyerek álma is. Mert hiába akadékoskodik anyu, hogy az ő csodaszép sarját az egész világnak meg kell ismernie, ha annak foga nem fűlik az egészhez. Modellnek úgyse fog beválni az, aki már az első fotózáskor is húzza a száját. (Más kérdés, hogy miként alkot véleményt egy beszélni még nem tudó baba...) Na de mi a helyzet akkor, ha a szépség megvan, szereplési vágyból sincs hiány, de amikor kigyullad a rivaldafény, a gyerek mégis leblokkol? Előfordulhat, de az előrelátó szervezők az ilyen kellemetlen események elkerülése végett tanfolyamot is szerveznek. Három hónap alatt, hetente-kéthetente van alkalmuk a fiataloknak beletanulni a modelléletbe: hogyan mozogjanak a kamera előtt, mire figyeljenek, ha a kifutóra lépnek, hogyan kommunikáljanak a zsűrivel, konferansziéval, közönséggel.

Petzár Krisztián, az ügynökség vezetője egyébként nemcsak a szabad akarat, de a természetesség híve is, ezért náluk tilos a smink a fotózáson, versenyeken. Mert bizony a szépségversenyt fotózás előzi meg, ahol sorozatképek készülnek a gyerekekről. Ami a későbbiekben is jól jöhet, ha a hazai vagy nemzetközi reklámügynökségek a Kasszandránál keresnek bájos pofit termékük értékesítéséhez. A stúdió tagjai pedig nem a levegőbe beszélnek, tudják, kiből lehet a cserebogár – nem csoda, nyolc éve vannak a pályán. Családi vállalkozás az övék, mégis igyekszenek minden versenyzőre egyenként odafigyelni. Hiába, valahogy meg kell különböztetni egymástól kétszáz gyereket.

Igen, a vasárnapi versenyen kétszázan küzdöttek meg egymással. Jöttek az ország minden szegletéből, Kecskemétről, Győrből, Debrecenből. Sokan hajnalban keltek, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból a fővárosban. De megérte.
Először a legnagyobbak lépnek a színpadra: 13–16 éves nagylányok – fiú nincs köztük. Csinosak, magabiztosak, nem is pazarolják sem az idejüket, sem az energiájukat hosszú bemutatkozásra. Elég tőszavakban válaszolniuk a hogylétük felől érdeklődő, a kedvenc tantárgyukat és az álommunkájukat firtató műsorvezetőnek. De az is lehet, hogy csak a koránkelés vette el a szavukat. Érdekes módon ez az az életkor, ahol a legkevesebb versenyzővel találkozunk, úgy látszik, a szabad akarat keveseket hajt a nyilvános megmérettetés irányába. Aki viszont eljött, mind nagyon magabiztos a színpadon.

A kisebbekkel már más a helyzet: vagy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hogy egy csapat idegen ember előtt válaszoljanak mindenféle kérdésre, vagy a helyzet súlyát átérezve annyira lámpalázasak, hogy csak a legfontosabb információt osztják meg a nagyérdeművel (életkorukat jellemzően). A tízéves Lili viszont meglepően türelmes, nyugalmát látva azt hinné az ember, profi versenyző. Pedig nem, ez szépségének első megmérettetése, és egészen Vas megyéből utazott idáig szüleivel. Akik természetesen támogatják őt, a családi összetartozást erősítendő pedig össze is öltöztek. Anya ötlete volt a verseny, most is talán ő izgul jobban, mint Lili, aki, ha mégse jönne össze a modellszakma, fodrász szeretne lenni. Vagy grafikus.

Kata viszont még csak négy és fél éves, de már most nagyra törő álmok fűtik: világbékét szeretne. Na, jó, azt azért nem, de végigvonulni a színpadon, mint a nagylányok, mindenkinek megmutatva szépségét, azt igen. Főleg, ha még némi ajándék is jár érte, pláne, ha felfedezik, és mondjuk egy nemzetközi reklámban szerepelhet mint gyerekmodell…

A szervezőknek és a zsűrinek legegyszerűbb dolga talán a kétévesig terjedő korosztállyal van: elég őket ölbe kapni, a szülő úgyis boldogan válaszol a feltett kérdésekre. A tizennyolc hónapos Sólyomnak és Farkasnak például még nincsenek terveik a jövőre nézve, egyelőre élvezik a sok impulzust, ami a még ismeretlen bevásárlóközpontban éri őket. A két izgága gyerekre négy felügyelő vigyáz, még jó, hogy a nagyszülők is besegítenek. A budapesti kisfiúk elsősorban a nemrég megtörtént fotózás miatt vannak most itt: édesanyjuk számolt, és úgy találta, ha csupán megörökíttetni akarja a piciket, akkor is körülbelül ugyanennyit kell fizetnie, mint a Kasszandrának, és azért még szépségverseny sem jár. És hát az anyai büszkeség az ő esetében teljesen jogos: bár ikrei extrém koraszülött babák voltak, másfél éves korukra senki meg nem mondaná, hogy különböznek kortársaiktól.

Reggel fél 10-től délután 5-ig tart a verseny. Az életkorok szerint besorolt kis versenyzők mindegyike kap egy számot, ez alapján hívják fel őket a színpadra. A zsűri fiatal lányokból áll, akik között stylist és modell is van, mint kiderül, legfőként az alapján pontozzák az apróságokat, hogy „mennyire cukik”, és hogy miként viselkednek a színpadon. Nos, a többségüknek ugyan nem okoz gondot, hogy végiglejtsen az emelvényen, bár ennek legfőbb oka talán az, hogy a lépcsőnél bohóc várja őket, lufival és csokival. Meg néhány szórólappal. Az árukapcsolás amúgy szinte tökéletes: a színpad mellett kisvasút, szemben fánkokkal tömött pékség, kicsit odébb ismét csak némi csokoládé. Nem egy szülő igyekszik azzal fékezni türelmetlen gyerekét, hogy ha ügyesen viselkedik, majd kap valami szépet és finomat. De még így is nagy a türelmetlenség. Ki bírna órákat álldogálni egy nyamvadt fánkért?!

Két program között bűvész és bohóc szórakoztatja a fiatalabb közönséget, táncos lányok a nagyobbakat. Ilyenkor egy kicsit fölenged a hangulat, az anyák egymást méregetik, az apák sürögnek-forognak, a gyerekek pedig próbálják a lehető legjobbat kihozni egy vasárnap délutánból: ki játszani próbál, ki másokkal ismerkedni, néhányan zokognak, mások elalszanak. Nem csoda a nagy fáradtság, látunk olyan versenyzőt, aki reggel óta kering a bevásárlóközpontban, pedig a legfiatalabb kategóriában versenyeztetik – alig egyéves lehet. Sok mindent tényleg nem tudnak magukkal kezdeni sem a gyerekek, sem a szülők, így látunk olyat is, aki a versenyzés után, de még az eredményhirdetés előtt elintézi a heti nagybevásárlást is.

Akárhonnan nézzük is a tömeget – mert bizony, kétszáz gyerek, minimum egy szülővel számolva is már tömegnek számít, és ebbe a bámészkodó idegeneket még bele se vettük –, nem igazán tudjuk meghatározni, hogy mi ennek a versenynek a lényege. Ez az egész így, előzetes fotózással, versennyel együtt 30 ezer forintjába kerül egy családnak. Ami – látva a versenyen megjelenőket – nem keveseknek valószínűleg komoly befektetésnek számít. A szülőkkel, gyerekekkel folytatott beszélgetésekből az derül ki, hogy a cél elsősorban a modellkarrier beindítása. Vagyis nem az itt elért eredmény (ami némi ajándékutalvánnyal, esetleg egy hétvégi családos üdüléssel kecsegteti a jelentkezőket). Persze a gyerekek között is akad olyan, aki szereti, ha szépnek tartják, örül a csinos ruhának, annak, hogy ennyien figyelnek rá. Valójában azonban mindez arra megy ki, hogy a későbbiekben munkát kaphassanak, reklámokban szerepelhessenek, modellek lehessenek. Ez látszik a vágyódó anyaszemekben, a hajakat fésülgető mozdulatokban, a ruhákat igazgató kezek óvó mozdulataiban is, amelyek elfogultan bár, de szívvel-lélekkel állítják: az övék a legszebb. Mi másért érné meg egy zsúfolt plázában tölteni egy egész napot, mint egy elképzelt, vágyott jövő reményében?

De valahogy nálunk ez is egy kicsit más, mint Amerikában. A nagy külsőségek helyett bevásárlóközpontban összetákolt színpad, a díszes műsor helyett bénázó bohóc, a több ezer dolláros nyeremények helyett családi wellnesshétvége. Igaz, itt legalább nincs se műhaj, se műköröm, se műfogsor...