Orlai Tibor: Nincs lebutított változat

Hogy milyen a jó producer, arra Orlai Tibor nem tud konkrét recepttel szolgálni. Ha mégis meg kellene fogalmazni a tevékenység lényegét, azt mondaná: legyen jó ízlése, rendelkezzen kellő empátiával és átlátóképességgel, mutasson alázatot a művészet, a közönség iránt, végül az sem árt, ha gazdasági értelemben is kreatív személyiség. Persze senki nem születik színházi producernek. Neki is meg kellett tanulnia, hiszen közgazdasági végzettséggel a kereskedelemben dolgozott, s közben hobbiból, színházszeretetből kezdett el foglalkozni művészmenedzseléssel. Aztán az események addig-addig követték egymást, mígnem megteremtődtek az önálló produkciók lehetőségei is.

– Fontos hangsúlyozni, hogy nem kőszínházi struktúrában dolgozunk, soha nem kaptunk és nem is kérünk állami támogatást sem. Csak a saját erőnkre hagyatkozhatunk – szögezi le Orlai. – Esetünkben minden művészi és gazdasági döntés kiemelt jelentőségű, hiszen nincs miből pótolni egy rossz döntés miatt elherdált lehetőséget.

Az Orlai Produkciós Iroda előadásain nagynevű színészekkel találkozhatunk. Azt gondolná az ember, a legnagyobb sztárokat hatalmas gázsival lehet megnyerni. De ez nem így van: a kapcsolat elsősorban a bizalomra épül. Ugyanis ha egy művész kilép a megszokott közegéből és új helyzetben találja magát, éreznie kell, hogy minden szakmai, alkotói, emberi, anyagi támogatást megkap feladata teljesítéséhez. Ebben az esetben nem feltétlenül a honorárium mértéke számít, hanem az alkotócsapat összetétele – állítja a producer. Például olyan rendezőket, színészeket hoz össze, akik még nem dolgoztak együtt, vagy csak nagyon régen. Egy-egy ilyen találkozás jót tesz az előadásnak is.

Az Orlai Produkciós Irodának majd’ egy évtizedes tevékenysége során sikerült egységes arculatot kialakítania. Ám egyre nagyobb kihívás olyan darabokat felkutatni és műsorra tűzni, amelyekkel nem ismétlik önmagunkat, és amelyek beleillenek a profiljukba. Felvállalnak úgynevezett „művészszínházi” előadásokat is, melyek más-más társadalmi réteget szólítanak meg. Gazdag a leltár, hogy csak az Eszenyi Enikővel létrehozott hét produkciót, a 250. előadásához tartó Hat hét, hat tánc szériáját, a Férfi és nő című koncertsorozatot, a Fédra Fitness vagy az Esőember szakmai és közönségsikereit említsük. Ezekben a darabokban Udvaros Dorottya, Básti Juli, Csákányi Eszter, Hernádi Judit, Vári Éva vagy Kulka János, Kern András, Nagy Ervin viszi a prímet. De sosem névre osztanak szerepet, hanem az adott produkcióhoz keresik a legmegfelelőbb művészt.

– Magánszínházként persze azokkal dolgozom együtt, akiket a közönség szeret és elfogad – vallja be Orlai Tibor. – Ennek azért is van jelentősége, mert sokat vendégszerepelünk vidéken. Nemcsak nagyvárosok művelődési házaiban, teátrumaiban, hanem kisebb települések játszóhelyein is találkozhatnak azokkal a közkedvelt színészekkel, akiket sajnos a televízió¬ban alig láthatnak, pusztán azért, mert nincsenek olyan műsorok vagy tévéjátékok, amelyekben foglalkoztatnák őket. Sajnálatos, hogy a szerintem nem művészi értéket hordozó „sztárok” estéről estére uralják a képernyőt. Nagy kihívás számunkra a tévénézőket felállítani a készülék elől országszerte, és színházi alternatívát nyújtani számukra.

Aki megveszi a jegyet, ugyanazt a minőséget kapja, legyen az vidéken vagy a fővárosban. Éppen ezért állandó otthonukban, a Belvárosi Színházban minden darabot úgy állítanak színpadra, hogy utaztatható legyen, ilyen szempontból csak a díszlettervező munkája behatárolt. Egyik előadásuknak sincs lebutított változata. Mobilizálható fény- és hangtechnikai berendezésüket mindenhová viszik magukkal. És vajon a színészek magasabb gázsit kapnak, ha Nyíregyházára kell utazniuk? A producertől megtudjuk, hogy magyarországi szokás szerint a tájelőadásért több pénz jár, azonban egy kőszínház esetében ez havonta csak pár alkalmat jelent. Náluk teljesen más a helyzet. Budapesten három-ötezer forintba is kerülhet egy jegy, vidéken viszont ennyit nem lehet érte elkérni. Tehát a fővároson kívül kevesebb a bevételük, jóllehet, telt ház előtt játszanak. Ennek következtében a művészeknek is szerényebb a honoráriumuk, pedig éppenséggel nagyobb áldozatot hoznak az előadásért. Szerencsére nincs belőle feszültség. Megértik, hogy vidékre csak ezen az áron jutnak el.

Orlai Tibor eddigi produceri tevékenységéért megkapta már a színikritikusok különdíját, amit óriási elismerésnek tart.
– Folyamatos érdeklődésével a közönség már visszaigazolta a munkánkat, törekvéseinket. De az a tény, hogy a legkiemelkedőbb művészeti szempontokat képviselő kritikusok is felfigyeltek ránk és elfogadták az eredményeinket, rendkívül felemelő. Ennél többre nem is vágyhatnék.