Hallgatag áldozatok

Döbbenet, undor, düh – ezek az első érzelmek, amikor arról hallunk, hogy gyerekeket szexuálisan bántalmaznak a családjukban. Megtörténik, mert a környezet legtöbbször úgy tesz, mintha nem látná. S ki akarna belekeveredni egy család belügyeibe?

A legutóbbi felkavaró történet a szigetszentmiklósi eset volt, amikor egy házaspár a nyolc gyermeke közül hármat rendszeresen vert, vélelmezhetően megerőszakolt, bogarakkal és rágcsálókkal etetett. A kicsiknek a szüleikkel együtt kellett pornófilmet nézniük, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki. A 8, 9 és 10 éves gyerekek az ügy kirobbanása után nevelőszülőkhöz kerültek. Akkor fürödtek életükben először.

Mondhatjuk, hogy szélsőséges eset. De talán még sokan emlékeznek annak a hatgyermekes házaspárnak a történetére, ahol az apa – egy megyei kórház gyermekosztályának vezető főorvosa – a pedagógus feleség tudtával öt lánygyermeke közül néggyel rendszeresen szexuális kapcsolatot folytatott. A templomba járó, köztiszteletben álló házaspár legnagyobb lánya hiába panaszkodott a környezetének, senki nem hitt neki. A férfi végül két és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Rakovszky Zsuzsa pár évvel ezelőtt irodalmi nyelven, óvatosan nyúlt a témához. Borbély Szilárd Nincstelenek című könyve a traumairodalom kiemelkedő alkotása. Czapáry Veronika Megszámolt babák című regénye sokkolóan kezeli a családon belüli erőszakot – a történetet a valóság írta.

– Sok gyerek nő fel úgy, hogy rendszeresen verik, lelkileg vagy szexuálisan visszaélnek alárendeltségével. Mi pedig mindezt hagyjuk – mondja Czapáry Veronika. Történetének főhőse Nikolett, aki 14 éves koráig bezárólag meséli el, hogyan lett az apukája kedvence, a szó minden értelmében. Látjuk, miként tűrte el mindezt a nőként háttérbe szorult anyja. – A molesztálás szinte mindig együtt jár az érzelmi bántalmazással és zsarolással, időnként a veréssel. Ezzel kínzóik azt is elérik, hogy az áldozat nem meri elmesélni a történteket. A kislányok egy része azt hiszi, hogy apjuk vagy férfi hozzátartozójuk szeretetből „foglalkozik” velük, amikor még csak fogdossa őket vagy szavakkal teremt szexuális légkört.

Pedig az erotikus töltetű szavak és érintések is egész életre kitörölhetetlen nyomot hagynak. Szakember segítsége nélkül nincs esély a gyermekkor e drámáinak feldolgozására, nem egy olyan nővel beszéltem, aki évek óta pszichoterápiára jár – állítja a 38 éves szerző, aki egy ideig Angliában élt. Ott nem söprik a szőnyeg alá a jelenséget, hanem kampányokat indítanak a gyermekkori sze­xuá­lis molesztálás ellen. Például szórólapokat helyeznek el az iskolákban, hogy a diákok hová fordulhatnak segítségért, ha lelkileg, fi­zikailag megnyomorítják őket. – A BBC Radio 4 csatornán egy-egy bántalmazott naponta elmesélte szörnyű élményeit vagy felolvastak egy irodalmi műből. A kampány hatására a felére csökkent a sze­xuálisan bántalmazott gyerekek száma, s a családon belüli erőszak is jelentősen visszaszorult – elemez Czapáry Veronika. – Nálunk sokan mesélték el: hiába szóltak tanáraiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek arról, mi történik velük otthon, a legtöbbjüket leintették azzal, hogy képzelegnek vagy hazudnak. A magyar társadalom a szembenézéssel és a felelősségvállalással hadilábon áll, aminek következményeit a gyerekek is viselik. Aztán idővel belőlük is felnőttek lesznek, akik továbbviszik, netán ismétlik a sorsukat, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk elfelejteni.


Részlet Czapáry Veronika: Megszámolt babák című regényéből:

„Ki akarok menni a lakásból, és Anya fejbe ver egy pohárral, az egész hirtelen történik, és nagyon fáj. Már megint bent hagytad a bögrét a szobában, és különben is, amit tegnap éjszaka műveltél az apáddal, túlmegy mindenen. Szédülök, még hetek múlva is érzem a búbot a fejemen, állandóan erre gondolok, hogy mit csináltam az apámmal, és hogy miért nem szólt előre, hogy őt ez zavarja.”