'Annak ellenére bíztam a felépülésében, hogy az orvosok lemondtak róla'

Mérhetetlen harmónia és derű árad belőle, dacára annak, hogy a sors olykor kőkeményen bánt vele – de ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük inkább Hódmezővásárhelyen, ahol született. Az alföldi város Daru Péterné, Eszter életének első meghatározó helyszíne.

Bár acsaládjában senkinek nem voltak művészi ambíciói, ő már tizenkét éves korában elkezdett korongozni és írókázni a híres fazekas testvérpárnál, Mónuséknál. Innen vitte magával a belépőt a vásárhelyi majolikagyárba, de előbb még elvégezte a szakmunkásképzőt, ahol kitanulta a cserepes szakmát és megismerte a porcelánfestés titkait. Szorgos évtized következett. Ekkoriban kezdett tojásokat díszíteni, majd bútorokat és képeket is festett eredeti népi motívumokkal. Aztán 1983-ban, a fia és a lánya után ismét kislánya született.

Hét hónapra rá súlyos baleset érte a férjét: a munkahelyén cipekedés közben elpattant egy ér a koponyájában, lebénult a jobb oldala. A műtét után nem tudott beszélni, írni, olvasni. Minden kitörlődött az emlékezetéből, semmit sem tudott visszaidézni a múltjából. Járni is újból meg kellett tanulnia. Epilepsziás rohamai miatt felügyelet nélkül nem maradhatott.

– Mintha nem a férjemet kaptam volna vissza a kórházból, de én annak ellenére bíztam a felépülésében, hogy az orvosok lemondtak róla – meséli Eszter. – Hét év fizetés nélküli szabadság után kaptam meg az ápolási díjat, máig ez a jövedelmem. Elhatároztam, hogy visszahozom a közös emlékeinket, megpróbálom felépíteni a párom személyiségét. „Beszélőképeket” rajzoltam, vagyis az élet minden területét megjelenítettem: a családtól kezdve a munkahelyen át az egyszerűbb kérdésekre adandó válaszokig. Apró léptekkel haladtak előre, s türelmük meghozta a gyümölcsét.

A múlt idődarabkáit lassacskán összeépítő családfő azóta is mindent a betanult írás alapján mond el. A szeretteit ábrázoló képek segítségével valamennyiüket a teljes nevén szólítja, így a felesége Daru Péterné, nem pedig Eszter. Rájuk igazán érvényes: fél szavakból, apró hanglejtésekből is értik egymást, még ha néha csak később jönnek is rá a helyes „megfejtésre”. A férfit a környezetében senki nem tartja betegnek, hiszen a két lánya és a fia, négy unokája mindenbe bevonja. Együtt horgásznak, sakkoznak, tévéznek. Elfogadja a sorsát, visszatért az életkedve, a tanulási vágya olthatatlan.

Bámulatos a Daru család kitartása, küzdelme, szeretete. Eszter a férje ápolása mellett a tojásfestést művészi szintre fejlesztette. A népi iparművész főleg az éjszaka csendjében alkot. Pulyka-, strucc- és emutojásokat díszít – de nem festi, hanem törli. Két-három hétig színezett folyadékban tartja a tojásokat, majd amikor megszáradtak, szikével karcolja rájuk a keretmintákat, a főmotívumokat, tájképeket, figurákat, arcképeket, népi mintákat hypóba mártott fogvájóval rajzolja-festi meg.

– Egész évben kitart a munka, nálam nincs húsvét előtti roham – árulja el Daru Péterné –, a tojások hetekig állnak ruhafestékes vízben, egyik napról a másikra nem is tudnám elvállalni a felkéréseket. Hat évig voltam a budapesti Árkád Bevásárlóközpont játszóházának kézművese, az ünnepek előtti három hétvégén ezernél is több míves darab került ki a kezem közül. Mostanában főleg iskolákba, szakkörökbe hívnak bemutatót tartani, és mindig van valahol kiállításom – ezekben a napokban éppen Soponyán.