Hisztérikus fiatalságmámor: Márai jóslata valóra válik

beszédmodora, nyelvhasználata jelentősen eltér, ám manapság az idősebbek nemigen tudják átadni a kultúrájukat az utánuk következőknek. Nem az a különös, hogy a fiataloknak mások a kommunikációs szokásai, hanem hogy semmilyen módon nem veszik át – hiszen nem kell – a régebbi normákat – mondja dr. Aczél Petra nyelvész, a Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének vezetője.

Így hát nem a fiatal igazítja a viselkedését az idősebbek elvárásaihoz, hanem az éltesebb korosztály kezd alkalmazkodni. Az érettebb korúak rákényszerülnek a tegeződésre, hogy ne érezzék magukat kirekesztve. – A viselkedési, társalgási minták, normák napjainkban nem elvártak, hanem csupán „ajánlottak”.

Ha akarunk, tetszikezünk, magázunk vagy tegezünk. Nincs, ami meghatározó, adott esetben kötelező vagy legalábbis kívánatos lenne.

A viselkedési vagy illemszabályokat azért érezzük tehernek, mert a szabadság egyfajta megvonásaként éljük meg. Napjainkban csak a magánvilágom – beleértve ebbe a ruházatomat – valóságosan az enyém, lett egyfajta szabadságjog – folytatja dr. Aczél Petra.

Pedig érdemes lenne meglátni: a közös értékeket szolgáljuk, ha például az operába nem farmernadrágban megyünk. Ami persze praktikus és komfortos viselet, de hát egy szép ruha, sőt a szoros cipő is lehet kényelmes, mert nemcsak a testet, hanem a lelket is felöltözteti. Ha erről elfeledkezünk, akkor – Márai szavaival – elveszítjük az ünnepit, a különbözést. S ha ez így folytatódik, eltűnhet a jó modor a mindennapi társas érintkezésből.

– Az udvariasság kopása összefügg jelenünk hisztérikus fiatalságmámorával. A korosodást leplezni kell, az idősek kezdenek láthatatlanná válni. Magunkon is eltakarjuk, de a környezetünkben sem akarjuk látni az idő nyomait, mert a kornak és a vele járó tapasztalatnak már kevés az értéke. Haladunk az egyformává válás, a szenvtelen tegezés, a társalgást színesítő árnyalatok feledése felé. De akinek fontos az anyanyelve, a társalgás művészete, s hogy a gyerekeit is ebben a szellemben pallérozza, mindenképpen tartson ki – javasolja a nyelvész asszony.

Akit a nyelv, a tudás, a kultúra árnyalataira nevelnek, annak az életében eljön a pillanat, amikor hálás lesz érte. Otthon ülve ráébred, hogy saját maga is lehet jó társaság, másokkal beszélgetve pedig felismeri, hogy van mondanivalója és üzenete nyelvről, emberről, kultúráról. S ehhez nincs szüksége okostelefonra sem…