Van, akit a frász tör ki tőle, pedig szelíd természetű fullánkos

Mert – fajtársaihoz hasonlóan – a földi poszméh is jó és kitartó repülő, ráadásul sokkal kevésbé érzékeny az időjárás viszontagságaira, mint a házi méh: hidegben (néha még fagypont alatt is), sőt szemerkélő esőben is aktív. (Köszönheti ezt hőszigetelő sűrű szőrbundájának.)

A házi méhnél korábban ébred, naponta több virágot látogat. Zúgó repüléséről (innen a dongó elnevezés), mutatós, színes sávokkal díszített, zömök, bundás testéről könnyen felismerhetjük. Nagy, „mackós" termete szelíd természettel párosul: nagyon föl kell bosszantani ahhoz, hogy fullánkját használja. (Ráadásul az nem is szakad bele az ellenségbe, mint a házi méhnél.)

Fajtársaival együtt, mondhatni, nélkülözhetetlen szerepet tölt be a herefélék és a lucerna magtermesztésében (ezek ugyanis keresztbeporzás nélkül nem hoznak magot). Ismertek olyan növények, melyek önbeporzók ugyan, de ahhoz, hogy a virágpor a termőre kerüljön, a poszméhek közreműködése szükséges. Ilyen például a repce és a paradicsom, de kísérletek igazolták, hogy a szamóca is nagyobb gyümölcsöt hoz, ha rovarok porozzák be. Ezt felismerve kezdődött meg – a házi méh mintájára – a poszméhek háziasítása az 1980-as években az Egyesült Államokban, elsősorban a paradicsom üvegházi termesztése kapcsán. (Nálunk a Szentes-Bio Kft.-nek van nagy gyakorlati tapasztalata a poszméhek növényházi hasznosításában.)

Sajnos erősen csökken a vadméhek, ezen belül a poszméhek állománya szerte a világon. Az okok között fő helyen szerepel a rovarölő növényvédő szerek használata, illetve a mezsgye, az árokszél, illetve a parlagterület hiánya, ahol a poszméhek akkor is táplálékhoz juthatnának, amikor már a nagy kultúrák elvirágoztak. Hazánkban ugyan a földi poszméh népessége még stabilnak mondható, de a 34 hazai poszméhfajtárs közül tíznek az állománya jelentős visszaesést mutat. Ezért is gondolta a rovartani társaság, hogy rájuk irányítja a figyelmet.