Házaspárok és papok élvezik a mozgalom áldásait

Fiatal házaspár, Detti és Dávid ül a pulpituson. Felváltva olvassák fel humorral teli beszámolójukat – ahogy ők mondják – dialógusaik történetéről, aminek teljes odaadással, később lankadva, majd ismét újult erővel rugaszkodtak neki. Hogy miről szólnak e beszélgetések? Érzéseikről, vágyaikról, örömükről, megbántottságukról. Ezeket külön-külön rögzítik, majd kicserélik és megbeszélik egymással. Lehetőleg mindennap – de legalábbis gyakran.

A beszámolót több száz házaspár követi figyelemmel az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium aulájában. A végén elhangzik a kérdés: kinek-kinek milyen tapasztalata van a párjával folytatott dialógusairól?

Amíg a párok a válaszon gondolkodnak és megbeszélik egymással, a mellettem ülő Sándor atyához fordulok. Ő a felvidéki Ekecsen plébános, egyébként pedig jezsuita szerzetes. Miért van szükség az érzések rögzítésére, miért nem elég, ha a párok azonnal ezek kimondásával kezdik a beszélgetéseiket? – kérdezem. Nos – jön a válasz –, egyrészt a testbeszéd, vagyis az arckifejezések, gesztusok kiküszöbölése érdekében, mert ezek számos félreértésre adhatnak okot, s emiatt csírájában fojtódhat el a problémák feltárása. Másrészt pedig így kerülhető el, hogy olyasmi hagyja el a szánkat, amit magunk sem gondoltunk át, ám mivel elhangzott, visszavonhatatlanul rombol.

De mit keres a házasok seregében egy katolikus pap? Nagyon is sokat, hiszen a Házas Hétvége mozgalmat az egyház nem csupán életre hívta, vezeti és felügyeli, de a papjai élvezik annak áldásait is. Ezt akkor értem meg igazán, amikor a pulpituson ülő fiatal pártól György atya veszi át a szót. Kendőzetlen őszinteséggel beszél a mozgalom szerepéről az életében. Arról, hogy általa miképpen került közelebb a saját lelkéhez, segítette feloldani a zárkózottságát. Dialógusait egy másik atyával folytatta, ám nincs az kőbe vésve, hogy pap csak pappal válhat lelki testvérré. Bevett gyakorlat az is, hogy pap házaspárhoz csatlakozik, s tárják fel egymás számára rejtett énjüket.

A mozgalomban való részvétel az úgynevezett első hétvégével kezdődik, ahol a párok megismerkednek a módszerrel. Kisebb-nagyobb csoportokban később is időről időre összejönnek, s megosztott tapasztalataik, történetük, valamint az előre meghatározott tematika által is épülnek. Ezek az úgynevezett Házas Hétvégék, amelynek találkozóját – magyarországi megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából – május közepén Esztergomban tartották határon inneni és túli résztvevőkkel.

S hogy mekkora áldás is lehet a házasok közötti dialógus, azt meggyőzően példázza a pulpitusnál ülő idősebb pár, Éva és Tamás története.

A férfi aktív korában bíróként kereste kenyerét, élte a maga jól bejáratott polgári életformáját. Házasságuk húsz év leforgása alatt teljesen kiüresedett, ám Éva nem adta fel, s unszolására Tamással együtt részt vettek egy Házas Hétvégén. Azóta 28 év telt el. Nem állítják, hogy könnyen, de sikerült áttörni a teknősbéka keménységű páncélt, amibe Tamás burkolta magát – a házasságuk pedig megújult.