Kinyitottam az ajtót: a legénynek a szája is tátva maradt

Össze is morzsoltam gyorsan pár szemet, felkentem az arcomra. Főzni és szépülni egyszerre, mi tagadás, ritka párosítás. Gyorsan elkészültem a hibátlan szemek kiválogatásával, megmostam, feldaraboltam a gyümölcsöt, s a nagy lábosban feltettem a tűzre a nyírfacukorral együtt. Épp a habot szedtem le, amikor csöngetés szakította félbe a munkát, megérkezett a postás. Kinyitottam az ajtót: a legénynek a szája is tátva maradt. Nyilván az eperillat teszi, gondoltam. – Dzsemet főzök – mondtam önelégülten, mire ő csak hümmögött, kezembe nyomta a csomagot, s elinalt. Mi történt vele? Máskor olyan beszédes – tűnődtem el fél pillanatra.

Közben elkészült a dzsem, kiadagoltam az üvegekbe, teljes lett a boldogságom. Eltakarítottam a romokat, hisz’ rend a lelke mindennek. Aztán a fürdőszobában a tükörbe pillantva megállt bennem az ütő. Az arcom vérvörös volt az epertől, úgy néztem ki, mint aki épp most lábadozik valami furcsa egzotikus betegségből. A postás! – villant be. Hirtelen azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Meglehet, legközelebb kétszer csönget. Vagy már egyszer sem…