Ésszel aszalj!

A hagyományos aszalás lényege, hogy alacsony hőhatással minél gyorsabban vonjuk el a vizet a gyümölcsből, zöldségből. Ennek megfelelően nem tűző napon, de szellős helyen kell szétteríteni a félbevágott, kimagozott barackot, szilvát, meggyet, felszeletelt gombát, almát, körtét, hogy a felesleges nedvességet néhány nap alatt elveszítsék. Ezt követően jól szellőző vászon- vagy papírzacskóban hónapokig is eláll a finom csemege, az értékes konyhai alapanyag.

Az idén az járt jól, akinek van aszalóberendezése, netán kemencéje.

Az aszalóberendezések közül a legtakarékosabb a napkollektoros megoldás: lényege, hogy a szúnyoghálós oldalú, tetővel ellátott ládikában egymásra teszik az aszalótálcákat, melyek alja is hálóból készül, tehát szellőzik, ezt pedig egy magasabb állványra rakják, melynek lábához támasztják a napkollektort, az ebben felmelegedett levegőt alul a ládába vezetik, ami majd az aszalóládika tetején távozik. A napkollektor feketére festett csövekből, lemezből áll.

A Nap melege felmelegíti a csőben vagy a lemez alatt lévő légréteget, s azt kell elvezetni a megfelelő helyre. (Ilyen szerkezetet ügyesebb kezű gazda is készíthet, sok mintát találni az interneten már magyarul is.)

Akinek van kemencéje, fűtse fel, süsse meg benne a kenyeret, malacot, majd amikor az alkalmatosság már 50-60 fokra lehűlt, akkor kerülhetnek bele az aszalni való finomságok.

Persze ugyanígy használható a konyhai sütő is – egy a lényeg: az említett hőnél ne csináljunk benne melegebbet, s az ajtaját is hagyjuk kicsit nyitva, hogy a kipárolgó vízgőz szabadon távozhasson. Néhány óra alatt elkészülhetünk az aszalványokkal.

Az alacsonyabb hőfokon nem sérülnek zöldségeink, gyümölcseink értékes alkotóelemei, azaz a fehérjék, vitaminok, szénhidrátok, cukrok, a zamatanyagok. A minél rövidebb idő pedig azért betartandó, mert amennyivel kevesebbet érintkezik az aszalvány a levegővel, annyival kevesebb értékes anyaga oxidálódik el.