Ördögi tánc a lakodalomban - de miért bámult a násznép?

A fiatalember fehér inget és sötét nadrágot viselt. De volt rajta kék is: az élénken vibráló szeme. Az örömanya azonnal eléje sietett, látszott, hogy már várták. Váltott vele néhány szót, majd a helyére kísérte. Ő azonban nem melegítette sokáig a széket. Határozott léptekkel megindult a menyasszony barátnőinek asztala felé, majd felkérte egyiküket. Aztán a másik, majd a harmadik következett. S míg az elárvult szék szoknyája mozdulatlan lógott, a lányoké pörgött, repült, sebesen forgott. A férfi a parkettről mindenkit letáncolt. Kezét magasba emelte, pukedlizett, forgatta a partnereit, néha felkapta őket és úgy pörgette, hogy nem érte a lábuk a földet.

A zenekar szambába kezdett, ettől sem jött zavarba. Rázta, riszálta, lüktetett, vitte a lányt a zene ritmusára.

Ekkor néztem körül. Kerekre nyílt szemek, leesett állak, kaján mosolyok – a násznép egy része élvezte a produkciót. Ám a mélyen katolikus fele minden bizonnyal más véleményen volt: legszívesebben megbotránkozott volna – már ha egy lakodalomban ilyesmit szabadna. Mert tudják, ki volt a férfi, a táncparkett felszentelt ördöge? A plébános úr, aki a templomban az esküvői szertartást végezte…