Őrjöngő vőlegény: részleteket nem idézhetünk olvasónk leveléből

Kedves Ágnes!
Most olvastam a múlt heti lapban megjelent olvasói levelet és az arra adott válaszát. Egy lányról volt szó benne, aki az esküvője előtt néhány héttel visszalépett a frigytől. Megértem a majdnem anyós felháborodását, de csodálom a lány bátorságát. Egy kicsit én is hasonló cipőben járok…
Azzal a különbséggel, hogy én még nem döntöttem. Mennék is, maradnék is. Két éve vagyunk együtt Danival, az idén már összeköltöztünk. Tavasszal megvolt az eljegyzés, s bár az esküvő időpontja még nincs kitűzve,a szülők úgy egyeztetgetnek, hogy karácsony körül kéne megtartani. De mostanában szinte naponta felmerül bennem a kétely.
Mindketten 28 évesek vagyunk, dolgozunk, egy kis lakást bérlünk.
Dani jó megjelenésű, okos, kedves srác. Kedves, mondom ezt annak ellenére, hogy ha mérges, akkor nem tud magán uralkodni. Nem bántalmaz fizikailag, nem is félek tőle, mert nem érzek ilyen veszélyt. „Csak” vörös fejjel, villogó szemmel, durván, trágárul ordít velem. De már olyan apróságokért is, hogy nem elég meleg a leves vagy elfelejtettem feladni egy levelet, netán késtem tíz percet. Egyre többször, mind nagyobb hangerővel üvöltözik, most már három-négy naponta előfordul, s ha idegesebb, akkor még gyakrabban. Ez tart olyan tíz-tizenöt percig, aztán lecsillapodik és ugyanolyan kedves, mint előtte volt.
Kértem már többször, hogy ne tegye ezt, nem bírom elviselni. Amikor higgadt, azt mondja, tudhatom, hogy hirtelen természetű, jobb lenne, ha pofon vágna?! Egyszer már elmentem egy hétre, senki sem akarta elhinni, hogy ilyen okom van rá. Persze ezt senki mással nem műveli, csak velem. Akkor visszakönyörgött, esküdözött, hogy uralkodik magán. De nem tud.
Ezenkívül minden téren megvan az összhang köztünk, semmi más bajom nincs vele. Nézzem el ezt a hibáját? És hallgassam akár egész életemen át?
Vagy hagyjam el, akkor is, ha még szeretem?
Üdvözlettel: Lili

Kedves Lili!
Először is: miért olyan biztos abban, hogy ez a gorombaság nem fajul-e egyszer majd ütéssé? Igen, vannak temperamentumos emberek, de Dani dührohamai túlmutatnak ezen. Miért tűrné el, hogy talán egy életen át ordítozzon önnel? Különösen olyan stílusban, amire példákat írt, de a nyomdafesték nem engedi, hogy idézzem...
Persze én is ismerek olyan párokat, akik hevesen ordítoznak egymással, miközben kedélyesen „olaszosnak” titulálják magukat. De az ilyesmi egyrészt kölcsönös, másrészt nem annyira durva, mint Dani őrjöngése. Aki szerintem orvosi vagy legalábbis pszichológusi kezelésre szorulna.
Nem fogok önnek eldöntő választ adni, hiszen a jövőjéről csak ön határozhat. Csupán arra kérem, gondolkodjon. És első lépésként: tolja ki az esküvő időpontját. Sokáig.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes