Negyvenévesen beállni a rúd mellé?

A Developpé balettiskola (mely egy igen nehéz táncmozdulatról kapta a nevét) a fővárosi Paulay Ede utcában adja vissza a reményt azoknak, akik nem temették el örökre gyermekkori álmaikat. Mert ugyan melyik kislány ne akart volna öt-hat évesen balettozni? És miért kellene egykori vágyait végleg feladni?

A Developpéba bárki beiratkozhat, legyen 16, 31, 48 vagy 69 éves. Ha balettozott előtte, ha nem, ha tud spárgázni, ha nem, ha hajlékony, ha nem. Rendelkezhet 55-ös vagy 80-as derékbőséggel, gazellatermettel vagy girbegurba lábakkal, hasa lehet feszes, mint a hétkezdő értekezlet vagy gömbölyded, mint a csányi görögdinnye.

A Developpé balettiskolát Mihály Beatrix mesternő vezeti, aki nem szereti, ha mesternőnek szólítják, mert úgy érzi, egyenrangú a tanítványokkal.

Persze ő is balerina akart lenni. Csak hát az a fránya alkat. Neki inkább a néptánc jutott. De néptáncolni nem akart. Tanítónő lett belőle, tizenöt évig. Aztán mégis a KISZ Központi Művészegyüttes tagja lett. Közben a balettról sosem mondott le, ahol csak lehetett, balett tudását fejlesztette. Végül aztán egyszer csak az általános iskolában elkezdett balettot tanítani, majd beiratkozott a Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakára. Közben egy azóta híressé vált hastáncosnő is megtalálta, megkérte, foglalkozzon vele. Karvezetés, kecsesség, tartás.

Na, ekkor született meg az iskola gondolata. Onnan pedig egyenes út vezetett az egykori Balettintézet mögé, az iskolának helyet adó Hölgyválasz Táncstúdióba, ahol ma százaknak adja vissza a klasszikus balett szépségét, s ezzel a gyermekkori álmokat.

Kezdődik az óra.

— Emlékszünk rá? Pliével indítunk, a karok finoman, légiesen táncolnak. Tendu, jeté, rond de jambe par terre. Fondu, frappé, grand battement jeté…

Lefordíthatatlan francia szakszavak. A gyakorlatokat a növendékek rúd mellett végzik, majd középen, a tükörrel szemben. Gusztusos balettszoknyában vagy second hand macskanadrágban.

– Anélkül, hogy akartam volna, olyan piaci résbe csúsztam bele, ami Nyugat-Európában már teljesen normális gyakorlat. Ott a színházak kurzusokat hirdetnek amatőrök számára.

Nálunk sokáig érződött az ellenállás, szerencsére mára ez oldódni látszik, egyre több a hasonló iskola. Ha felnőttként lehet festeni, zongorázni, angolt tanulni, számítógépes tanfolyamra járni, tangózni, miért ne lehetne balettozni? Még néhány év, s a felnőtt amatőr balettet már nem kísérik csodálkozó tekintetek, szemérmetlen rákérdezések. „Negyvenévesen? Nevetséges.” Miért lenne nevetségesebb, mint aikidózni vagy step aerobikra járni? A balett ráadásul nemcsak a testet, de a szellemet is fejleszti, mivel a gyakorlatok nagyon komoly koordinációt igényelnek.

– Nem lehet megmondani, melyik az a pillanat, amikor a növendék már nem azt érzi, hogy gyakorlatot hajt végre, hanem hogy táncol. De ez látszik azonnal. Ez az ő pillanata. Mindenki táncosnő az én iskolámban.

Jártak már ide profi táncosok is.

Olyanok, akiknek egy kis rásegítés kellett a főiskola mellé. Jöttek ázsiaiak, izraeliek, amerikaiak. Fiúk és férfiak, négygyerekes anyuka, többunokás nagymama, alulfizetett titkárnő és marosvásárhelyi színésznő.

„Az életem állóvíz. Vacak, minimálbéres állások. A balett az egyetlen fény a napjaimban” – mondja az öltözőben a harmincegy éves táncosnő, aki minden órára hamarabb érkezik, hogy bemelegítsen, dacára, hogy az órákat közös bemelegítés nyitja.

A Developpéban nyolc szint közül választhat a növendék, a teljesen kezdőtől az emelt szintű haladóig. Alkatáért, ügyetlenségéért soha senkit nem ér hátrány. Félévente bemutató órák és színpadi fellépések koronázzák a munkát. Az igazán elhivatottak rendszeresen szerepelnek. Beatrix ugyanis újabb piaci rést talált: az amatőr fellépők kiváló résztvevői a szakrális baletteknek.

Nem csoda, ha az iskola egyre fejlődik, sokszor már a tanfolyamok kezdete előtt az összes csoport létszáma betelik. Épp ezért Beatrix mesternő újabb tanárokat hívott az iskolába: Neumann Ilonát, az egykori balerinát, aki rendkívüli humorral és tánctörténeti adalékokkal fűszerezi óráit, és Péli-Nagy Kata moderntáncoktatót, aki a teljesen kezdőknél tesz minden mozdulatot a helyére. Viola, a négygyerekes anyuka is szakít rá időt, hogy hetente kétszer eljöjjön. „Valahogy mindig megoldom a férjemmel, az anyukámmal vagy az anyósommal, de olyan is volt már, hogy elhoztam a hároméves kisfiamat az órára. Egész jól bírta.” A huszonéves Janka pedig hat hónapos terhes koráig járt az órákra.

– A kicsinek is jót tesz – mondja Beatrix. – Csak ugrálni nem szabad.

Tehát már nem csak hatvanasok járnak ide, de a hamarosan megszületendők is. Ezzel is bizonyítva: a balett mindenkié.