Szerelemmesék: Hársfaág két levéllel

Gombapástétomot uzsonnázunk pirítós kenyérrel, citromos teával. A helyszín egy nyíregyházi toronyház egyik második emeleti lakásának konyhája, vendéglátónk pedig Hornyák Károly és kedves felesége, Mekis Mária. A pástétom az ő művük, a gombát is ők szedték tegnap egy elhagyott városszéli gyümölcsösben. Nem a gomba a legfontosabb, hanem az egészség, de azért tenni is kell. Minél többet mozogni, dolgozni.

Család-otthonB. G.2014. 12. 23. kedd2014. 12. 23.

Kép: Klimt, Gustav 1862–1918. “Die Erfüllung”, 1905/09. (Werkvorlage zum Stocletfries). Mischtechnik mit Blattgold auf Papier, 194 × 121 cm., Fotó: akg-images / Erich Lessing

Gustav Klimt, Die Erfüllung/1905–09
Klimt, Gustav 1862–1918. “Die Erfüllung”, 1905/09. (Werkvorlage zum Stocletfries). Mischtechnik mit Blattgold auf Papier, 194 × 121 cm.
Fotó: akg-images / Erich Lessing

Marika néni amúgy 84, Károly bátyánk pedig 94 éves. Van egy tízéves kis Suzukijuk, azzal járják a várost meg a határt. Károly bátyánk bölcsen mosolygó, szelíden hallgató, visszafogott ember, a párja épp az ellentéte – nem is lehet kérdéses, ki vezeti azt az autót.

– Hát én! – húzza ki magát önérzetesen a feleség, de Károly bátyánk cseppet se bosszankodik emiatt. Vezesse, ha öröme telik benne, ráadásul neki pár hónapja hirtelen megromlott a látása. Szürke hályog, mondta a doktornő, és adott egy olyan távoli időpontot a műtétre, hogy azt meg se érdemes jegyezni. Károly bátyánk vár szépen a sorára, és félig vakon esztergál. Ő ugyanis máig nem hagyta abba a munkát. Csak most már nem vassal bánik, hanem fával. Kilencvenévesen még villanymotorokat tekercselt, de akkor úgy döntött, elég volt belőle. A tekercselőszakmát kitanuló Marika néni is helyeselte a döntést, így mostanában vázákat, bögréket, tálakat esztergál. Összeszed minden használható fadarabot, gombászás közben ez könnyen megy, aztán levonul a garázsba, bekapcsolja a masinát – és megszűnik körülötte a világ.

Marika néni oda már nem követi, de különben minden percben együtt vannak. Az ötvenes évek végén ismerkedtek meg. Egészen pontosan '59 őszén.

– Ezt a kis ágacskát azóta is őrzöm – vesz le a szekrény tetejéről egy tálkát, abból meg egy kis vékony ágat Marika néni. – Arról a hársfáról van, amelyik alatt megismerkedtünk. Egy levél eltűnt közben róla, de ez a kettő még megvan – simogatja meg a két száraz levelet, s oly óvatosan teszi vissza a tálkát a helyére, mintha csak kettejük lelkét emelné a magasba.

Marika néni tót lány, Békéscsabáról került Nyíregyházára. A háziipari szövetkezet szőnyegfonó részlegét vezette, s pár hónap után azt vette észre, hogy távolról követi, figyeli egy férfi. Egy jól öltözött, kulturáltnak látszó férfi. Egyik közös ismerősük mutatta be egymásnak őket. Hosszú ismerkedés következett, csak három évvel később keltek egybe. Sokáig szép kertes házban éltek, de azt kisajátították, mert beleesett egy leendő lakótelep területébe. Nagyon sajnálták az elvesztett portát, kertet, amelynek még a Nyírség nagy hírű kertésze, Pethő Ferenc is csodájára járt. „Mondják már meg, miként lehet az, hogy egy műszerész kertje szebb, mint egy kertészmérnöké?” – kérdezte kacagva mindig, mikor arra járt.

Marika néninek minden felmenője földműves, gazdálkodó ember volt. Karcsi bátyánk apja ács.

– Tizennégyben kiszédült Amerikába, és tizenkilencben annyi pénzzel jött haza, hogy ötvenholdas birtokra alkudott – meséli a férfi. – Aztán jött a tanácsköztársaság, Trianon, az infláció, végül egy holdat tudott venni ugyanabból a pénzből.

Így aztán felnővén neki is szakma után kellett néznie, műszerészinasnak állt, méghozzá a környék leghíresebb mesteréhez, az öreg Pellerhez. Kemény volt az öreg, de jutalmazni is tudott.

Nyíregyházára se lehet rossz szavuk. Kegyes volt hozzájuk a sors, még az adóellenőrökkel is kijöttek. Pedig a maszekokat nem nagyon szerették azokban az időkben. Ők pedig sokáig maszekok voltak, elhalmozták őket megbízásokkal. Egy jó motortekercselő ugyanis aranyat ér – hát még kettő! Károly bátyánk betanított másokat is; nagy-nagy büszkesége, hogy egy idő után már vizsgabiztos lett, ezt ma is a szakma csúcsának tartja.

A műhely lent van a garázsban, ott az eszterga, a szerszámok, most is be van fogva a pofák közé egy kancsónyi fadarab. Délelőtt kezdett a megmunkálásához, de félbehagyta egy kicsit, felugrott ebédelni, és most folytatja. Nehezen halad, mert a mintát szemüveggel se nagyon látja, de nem adja fel, még ma végezni akar vele. Aztán majd elajándékozza valakinek.

Lesz kinek, hiszen a nagy házban mindenki ismeri, szereti őket. Mi történt most négy esztendeje is? Ők ketten békésen turmixolják a gombapástétomot, amikor csengetnek. Kinyitják az ajtót, hát ott áll a teljes lépcsőház! A kezükben ital, sütemény – jöttek köszönteni az akkor kilencvenéves Karcsi bácsit. Akkora volt a tumultus, az éljenzés, hogy a huzat bevágta a nyitva hagyott bejárati ajtót. Na, most mi lesz, hogy megy vissza a két ünnepelt? – szeppent meg az ünneplő sokaság. De nem tartott sokáig a zavar. Karcsi bácsi leballagott a garázsba, előszedte az ilyen célokra készített speciális riglihúzóját, és angyali nyugalommal kinyitotta a bezáródott ajtót. Folytatódhatott az ünneplés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek