Ne ítéljük meg mások életét és döntéseit - Fő, hogy megszülessen a gyerek

Kedves Ágnes!
Nyugdíjas pedagógus vagyok, már nem fiatal, de érdekel a világ. Egyre-másra látom a tévében, olvasom az újságokban, hogy híres nők – énekesnők, színésznők, tévések – nyíltan felvállalják áldott állapotukat. Szívesen megmutatják a képernyőn, a fotókon gömbölyödő pocakjukat, ami kedves, szép látvány. Ez eddig dicséretes. De hogy a legtöbbjük harminc éven felül, sőt közel a negyvenhez vagy túl is haladva teszi ezt, az már baj. Hiszen köztudott, hogy húsz és harminc között a legjobb szülni, az elsőt meg minél hamarabb. Tudom, hogy sokan tanulnak, de azért harmincéves korig mindenképpen meg kellene szülni az első két gyereket. (Azt már szóvá sem teszem, hogy mennyi a házasságon kívül világra jövő baba – tudom, hogy ennek bonyolult okai vannak. És különben is: gyerek, az gyerek.) A másik, ami feltűnt a híres anyukákkal kapcsolatban: milyen hamar visszamennek dolgozni! Négy-öt hónap múltán már ott nyüzsögnek a stúdiókban, a szerkesztőségekben, a színpadokon. Többre becsülik a karrierjüket, mint gyermekük gondtalan csecsemőkorát? Ahelyett, hogy megbecsülnék az egyedülálló magyar szociális juttatást, a gyest. Hiszen a gyermek első három évében pótolhatatlan az édesanya állandó jelenléte. Szerintem rossz példát mutatnak a „köznépnek”. Ezért lesz annyi idegbeteg, frusztrált felnőtt húsz év múlva…
Üdvözlettel: János

Kedves János!
Nem tudom megállni, hogy le ne üssem a magas labdát: 1967, a gyes bevezetése óta született generáció azért olyan kiegyensúlyozott, boldog és sikeres, mert három évig otthon volt az anyukákkal? Bocsánat az iróniáért, de az a véleményem, hogy nem ezen múlik. Az unokahúgom például novemberben hozta világra a babáját Svájcban, s amint a gyermeke három hónapos lett, vissza kellett mennie dolgozni. Igaz, részmunkaidőben, kedvezményekkel, meg aztán meg tudják fizetni a bébiszittert is, de muszáj volt, ha nem akarta elveszíteni az állását. És így van ez a legtöbb nyugati országban. A fiatal nők többsége nem marad otthon háziasszonynak, még a leggazdagabb országokban is magasabb a nők foglalkoztatottsága, mint nálunk, ahol gyakran a munkanélküliségi probléma elodázása az otthonmaradás.
Az lenne az ideális, hogy mindenki úgy tehesse, ahogy neki a legjobb. Aki akar, maradhasson, de ne ítéljük el azt sem, aki félti, amit kemény munkával elért. Akinek a helyére húszan lesnek. S akinek mindahhoz, amit felépített, kellett bizony a tanulmányai után egy évtized vagy akár több is. Ne ítéljük meg mások életét és döntéseit. Önt idézem: gyerek, az gyerek. Fő, hogy megszülessen.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes