Ötgyertyás lótorta

Igazából véve nem is Kari, mert hatvankét évesen az ember már inkább Károly – de nem így Kassai Károly! Ő ugyanaz a jó kedélyű, mindenkinek segíteni kész fiatalember ma is, mint idekerülésének évében, 1978-ban volt. Nagyon hamar mindenki Karija lett, természetesen a cukrászdát is az ő nevén nevezi a nagyérdemű. Eléggé igazságtalanul, tehetnénk hozzá, hiszen e kis édességvárat nem egyedül, hanem a feleségével építette, ma pedig már a kisebbik fiuk is társuk. Pontosabban: egy ideje már fordítva működik minden. A fiuk a kapitány és a szülők a legénység, de a munka persze közös. Azt ne firtassuk, hogy mit csinál Ákos, a fiú, és Ágnes, az anyja, mert a süteményezésnek ezernyi ága-boga van – elégedjünk meg azzal, hogy Kari a szeletelő.

Hát ez nem nagy ügy, legyinthetnénk.

Mi az a habveréshez meg a tojássárgája keveréséhez képest! Szeletelni mindenki tud – de mikor már az ember a harmincadik tepsit forgatja meg, akkor kicsit másképpen vélekedik. Pláne nyáron, amikor kint is tüzel vagy harminc fok, bent, a kemence mellett meg negyven.

– Születni kell mindenre – mondja erre Kassai Károly, aki nemcsak a süteményeiről híres, hanem adakozó kedvéről is. A városka szegényebb sorsú fiataljai talán sose ennének édességet, ha az ő cukrászatuk nem látná el őket ingyen.

A Kari-féle cukrászda ma már úgy hozzátartozik Újfehértó központjához, mint a három templom vagy az öreg városháza, pedig korban messze mögöttük jár. Az egykori áfész idején jó ízű péksütemények készültek itt, de mennyi! Sok más mellett naponta például félezer túrós bélest is sütöttek Kariék – igaz, akkor még tucatnyi üzletbe szállítottak. Ma viszont sehová, maguk árulják a finomságokat az áfész szétesésekor megvett boltocskában.

Tipikus kényszervállalkozók, s mint mondják, hatalmas szerencsének köszönhetik, hogy kialakíthatták a saját birodalmukat. Kari – bármily hihetetlen – egy nyeretlen totóval 700 ezer forintot nyert! Akkor ünnepelt valami évfordulót a Szerencsejáték, s mindenféle furfangos vetélkedők után a talpon maradt szerencséseket megjutalmazták. Ők is köztük voltak. A pénzt nem szórakozták el, hanem beforgatták, és azóta is áldják a sorsot, hogy így intézte a dolgokat.

Naponta húsz-huszonötféle süteményt sütnek, és igyekeznek minden kívánságnak eleget tenni. A minap például egy anyuka lovas tortát rendelt, mert a kisfia igazi „lóbolond”. El is készült a csokimázzal bevont torta, rajta egy fehér ló rajza meg öt gyertya

– Pistike helyében én biztosan nem enném meg. Vagy ha már mindenképpen ezt a sorsot szánták neki, rendeltem volna még egyet. Apu vagy anyu még így is kevesebbet fizetett volna, mint Pesten vagy Nyíregyházán. Pedig munka ugyanannyi van vele. Szívből pedig tán egy kicsit több is volt benne.