Levélben hívta fel rá figyelmünket egy híve - Kilencszeres áldás

– Sajószentpéteren születtem 1954-ben – kezdi a bemutatkozást a koránál jóval fiatalabbnak látszó Dudás László. – Édesanyám „kézilányként” a szakácsnő keze alá dolgozott, édesapám kazánfűtő, a nővérem pedig boltos volt. Apai sugallatra vendéglátást tanultam. A szakközépiskolát Miskolcon, a főiskolát Pesten végeztem el, utána a Gellért Hotelben helyezkedtem el felszolgálóként. Beiratkoztam a Római Katolikus Hittudományi Akadémiára, mert már a főiskolás éveim alatt úgy éreztem, nagyon meggyengült a hitem. Tanulmányaimat akkor csak fél évig folytathattam, mert jött a behívó. A katonaságnál megerősödött bennem, hogy a papi hivatást kell választanom. 1978 őszén lettem kispap. A magyar görög katolikus egyház a római katolikus egyház része, de nálunk a házasság nem akadálya, hogy pappá szenteljenek valakit. Kispap barátaimnak is köszönhetem, hogy sikerült meglelnem az igazit: Klárit, egy selyebi görög katolikus papcsalád nyolcadik gyermekét. Ősszel ismerkedtünk meg, júliusban esküdtünk. Ő hat évvel fiatalabb nálam, a budapesti Katolikus Gimnáziumban érettségizett, utána adminisztrátorként, számítástechnikusként dolgozott. Értem adta fel a munkáját, hiszen tudta, a hivatásommal jár, hogy nincs stabil otthonunk, mindig oda megyünk, ahová a püspök úr rendel.

– Milyen utat járt be, míg Görömbölyre került?

– Első szolgálati helyem az Aggtelekhez közeli Tornabarakony volt, a kis faluban négy évig éltünk a hívek szeretetétől övezve. De ott ért minket a nagy szomorúság is: első ikergyermekeink, akik „túl korán érkeztek”, meghaltak. Ezután még kilenc gyermekünk született, hatan Budapesten élnek. Zsófi 29 éves, közgazdász, tőle már egy fiú- és lányunokánk is van. Mária építőmérnök, Laci matematikus, nős, Klári is építőmérnöknek tanul, Gyuri pedig Nyíregyházán kispapnak a Papnevelő Intézetben. Gergő elsőéves a Műszaki Egyetemen, energetikai mérnök lesz, Benedek most érettségizett a miskolci jezsuita gimnáziumban, a pesti vegyészmérnöki karra készül. A két legkisebb, a 16 éves ikerlányaink, Kati és Bori miskolci jezsuita gimnazisták, még nem tudják, merre tovább. Tornabarakony után Nyíregyházára helyeztek, 13 évig Keresztes Szilárd püspök úr titkára voltam. Szerettem a munkámat, de úgy hiányzott az egyházközség, mint pásztornak a nyája. Ezt Görömbölyön kaptam meg 2001-től. Felelősségteljes lelkipásztori szolgálat várt, mert két „leányegyház”, Mályi és Hejőcsaba hívei is hozzám tartoznak, olyan 1200 lélek.

– Úgy gondolom, a papi hivatásban a bizalom a legfontosabb. Miként lehet ezt elnyerni a mai értékvesztett világban?

– A lelkipásztori hivatásnak ma ez a legnehezebb része, mert a világból ránk zúduló információk bizalmatlanná teszik az embereket. A bizalmat megnyerni csak szerető és kitartó munkával lehet. Nagycsaládosként minket eleve jól fogadtak, de számos családi esemény – elsőáldozások, keresztelők, esküvők, temetések –, a közös programok, nyaralások, szilveszterek is alkalmasak a bizalomépítésre. A templomban békére, megnyugvásra vágynak az emberek, nem különféle dörgedelmekre, hiszen a hírekből ömlő tragédiák, bűnesetek amúgy is szorongással töltik el őket. Izajás próféta szerint azonban: „A ti félelmetek szerint nem félünk, és nem rettegünk, mert velünk az Isten”. Szentbeszédeimben mindig ezt tartom szem előtt.

– Az egyházközségben önt szeretetre méltó embernek tartják…

– Ahogyan XXIII. János pápa mondta: „Én azt szeretném, ha engem mindenki szeretne.” Ám az emberek ma nehezen mutatják ki az érzelmeiket. Egy „telt házas” mise jelzésértékű, mégsem számolom soha, hányan vagyunk. Bízom benne, hogy akik eljöttek, nemcsak testben, de lélekben is ott vannak. A „dicsérő levélről” jut eszembe: létezik azért negatív énem is. Napközben elfáradok, s mire hazaérek, néha durcásan reagálok dolgokra. – Kint bezzeg bűbáj vagy! – mondja néha Klári ilyenkor, és igaza van. Nem mentség, hogy valahol ki kell ereszteni a gőzt. A családom is joggal igényli a „bűbájt”, hiszen Szent II. János Pál pápa szerint „a család kis egyház”.