'Ez a férfi nem a szerelme, hanem csak egy lakó a házában'

Kedves Ágnes!
Huszonhét éves óvónő vagyok, egy alföldi megyeszékhelyen lakom és dolgozom. Három éve élek párkapcsolatban egy nálam három évvel idősebb férfival, ő villanyszerelő. Két éve együtt is lakunk az én másfél szobás kis panelemben. Közös ismerősök révén ismerkedtünk meg, s óriási szerelem alakult ki kettőnk között. Azaz most már, visszagondolva, valószínűleg csak én éreztem magam teljesen elszállva az érzéseimtől. Ő meg hagyta magát… Mint ahogyan azóta is. Jól megvagyunk, nem veszekszünk, mindkettőnket befogadott a másik családja. A munka mellett igyekszünk tartalmas életet élni. Színházbérletünk van, kisebb-nagyobb európai útjainkon sok élményt szerzünk, olvasunk. De mindez csak akkor létezik, ha én megszervezem.
A legegyszerűbb programig – mondjuk, egy vasárnapi látogatás valamelyikünk szüleinél – mindent én tartok észben, én találok ki. Gábor ellenne a tévé előtt elnyúlva, akár minden este. Soha nem akar semmit, fáradt, ő egész nap dolgozik (én talán nem?). Én is szeretem a nyugis, otthoni estéket, de úgy érzem, hogy a mi korunkban igazán nem túlzás hetente kétszer kimozdulni. Aztán nagy morogva feltápászkodik, elmegyünk – és ott már jól érzi magát.
De ennél nagyobb probléma, hogy érzelmileg is ilyen passzív, mondhatni, közönyös. Ha néha, félig viccesen hiányolok egy-egy – szexen kívüli – ölelést, csókot, vagy akár kedves mondatot, szál virágot, akkor megteszi. Egyszer. És közben sóhajtozik, hogy tudhatnám, hogy szeret, mit kell ezen témázni. Szóval, én viszem a vállamon az egész párkapcsolatot. Ha én nem erőlködnék, akkor esténként némán ücsörögnénk egymás mellett. Mostanában többször is eszembe jutott: ebben a kapcsolatban csak én szeretek? És: huszonhét évesen kell ez nekem?
Üdvözlettel: Nelli

Kedves Nelli!
Kívülállónak nem ildomos kimondani, én mégis megteszem: dehogy kell. Tulajdonképpen mi a csuda tartja emellett a lusta, unott fiatalember mellett? És ezt nem a színházjegyek miatt mondom! Elárulok egy titkot: szinte minden családban a nő szervezi a kulturális és a baráti-családi programokat, a férfiak többsége ezt szereti ránk hagyni. Ez még önmagában nem nagy ügy. Az már viszont igen, hogy ez a férfi nem a szerelme, társa a közös életükben, hanem csak egy lakó a házában. Aki kegyeskedik elfogadni az ön gondoskodását, szerelmét, kedvességét. Már amikor, mert olykor a terhére van mindezzel.
Kedves Nelli, ilyen fiatalon, alig három év után miért kellene beérnie a nagy semmivel? Egészen biztosan talál magának olyan társat, aki nem csupán eltűri az ön szerelmét, hanem viszont is szereti.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes