Legidősebb egyetemistánk! Örök diák maradt

Jó pap holtig tanul – tartja a mondás.Harsányi Ernő egyáltalán nem akart pap lenni, ismeretei bővítését mégsem hagyta abba sosem. Tősgyökeres kecskeméti lévén alapiskoláit szülőhelyén végezte, fizika– matematika szakos pedagógusi képesítését a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. Másoddiplomáját filozófiából kapta az ELTE-n. Pályáját középiskolai tanárként kezdte Veszprémben, a leghosszabb ideig azonban a Kecskeméti Oktatási Igazgatóságon dolgozott tanszékvezetőként. A rendszerváltozás új kihívások elé állította, mással kellett foglalkoznia, a megyei munkaügyi központból ment nyugdíjba húsz évvel ezelőtt. Megtanulta a számítógép kezelését, közigazgatási jogot hallgatott. Korábban részt vett egy gerontológiai kurzuson, érdekelte a téma, mindmáig sokat foglalkozik vele. Bekapcsolódott az idősmozgalomba, több, nyugdíjasokat tömörítő országos szövetségben önkéntes munkát végez.

– Tavaly Kecskeméten is elindítottuk a Harmadik Kor Egyetemét, – meséli dr. Harsányi Ernő. – Azt gondoltuk, jó, ha harmincan leszünk, de több mint háromszázan érdeklődtek. Egyértelmű lett a folytatás, az idén kétszázan jöttek össze. Hallottam arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett tagozatán levelező mesterképzés indul, én a kulturális meditáció szakot választottam. Hetente több előadás, szeminárium, konzultáció van, otthonra pedig egy csomó kötelező irodalom. Általában négy órát töltök olvasással, jegyzeteléssel, majd az interneten folytatom a búvárkodást. Dupla sebességre kapcsoltam: a négy félévet egy év alatt szeretném elvégezni. Legutóbb huszonkét tárgyból kellett helytállni: tizenöt kollokviumot abszolváltam és hét gyakorlati jegyet szereztem. Nem kis teljesítmény, le a kalappal előtte. Már eleve az is példaértékű, hogy nyolcvanévesen iskolarendszerű tanulásra vállalkozik valaki. De riportalanyunk úgy van vele: az elmét is folyamatosan kell köszörülni, hogy ne rozsdásodjék be. Meg a természetes kíváncsiság is hajtja. Ernő bácsit a kulturális kérdések is izgatják. Szeretne felmérést készíteni arról, miért van az, hogy egyes nyugdíjasok megszállottan olvasnak, kirándulnak, színházba és kiállításra járnak, mások meg beleragadnak a fotelba és nézik a televíziós szappanoperákat. Persze sejti a választ: az okok elsősorban az anyagiakban keresendők, de nyilván a személyiség, a mentalitás és az egészségi állapot is szerepet játszik a kulturális különbségekben.

– Nem állnak előttem családi példák, hiszen anyámnak az olvasás is gondot okozott, apám pedig hivatásos katonaként járta meg a háborút, lakatosként ment nyugdíjba – árulja el Harsányi Ernő. – Meglehet, a kitörés szándéka vezérelt a tanulásban, de a karrierizmus mindig távol állt tőlem. Ha megszerzek egyfajta tudást, máris rájövök, mi mindent kell még pótolnom. Szintenként épülnek egymásra az ismeretek. Tudományos fokozataimat munka mellett szereztem meg, tanulmányi szabadságra nem számíthattam. A kandidátusi disszertációmat a kórházi ágyon írtam, amikor egészségileg padlóra kerültem. Fél év alatt átestem egy szívinfarktuson és komoly műtétek sorozatán.

Az újra iskolapadba ülő „örök diákot” a felesége biztatja, s elnézi, ha a vizsgaidőszakban kevesebbet segít neki. Mindketten állítják, holtunkig lehet tanulni. Sokszor az élet kényszerít rá az új ismeretek megszerzésére. Ebben csak két dolog lehet akadály: az önbizalomhiány és a lustaság. Ezeket pedig le lehet és le is kell győzni – csak akarat és elhatározás kérdése.