Üzen a lázmérő

Az első lázmérőt 1866-ban készítette el Thomas Clifford Allbut brit orvos és feltaláló. Az eszköz majdnem egy méter magas volt és 20 perc kellett hozzá, hogy megmutassa az eredményt. A nálunk használatos Celsius-skálát a XVIII. században élt Anders Celsius svéd természettudósnak és csillagásznak köszönhetjük. Higanyos hőmérőt az 1600-as években készítettek először, s ezen az elven működtek a lázmérők is az utóbbi időkig.

Mivel a hagyományos, lerázható lázmérővel nagyon kellett vigyázni, hogy ne törjön össze, mert a párolgó higany mérgező, ezért az unióban 2009-ben betiltották. Akad ma is a régi típusúhoz hasonló mérő, ám az nem higanyos. A folyadékkristályos változat a homlokra helyezve mutat eredményt, bár nem túl pontosat, s ugyanez a probléma a cumival kombinált eszközökkel is. Kapható aztán fülben használatos mérő is, mely féléves kortól alkalmazható a csecsemőknél, de középfülgyulladás esetén nem mutat pontos értéket és fájdalmat is okozhat. Sokan a digitális változatokra esküsznek: pontosak, és viszonylag gyorsan megmutatják, lázas-e a beteg.

A gyermekorvosok szerint 36,5–37,2 Celsius-fok között normálisnak számít a testhőmérséklet. Hőemelkedés esetén 15-20 perc múlva újra ajánlott a lázat megmérni, és ha 38 fok fölé szökött, csillapítani kell, míg 39 fok fölött a gyógyszer mellé hűtőfürdő és borogatás is ajánlott. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy szájban, végbélben és fülben 0,5 fokkal magasabb lesz az érték. Hónaljban óvodás kortól mérhetjük a lázat, de figyeljünk, nehogy összetörjön az eszköz.