'Ezt nem teheti meg a lányával... Nagyon megbántaná őt élete legszebb napján'

Kedves Ágnes!
Karácsonykor lesz a lányom esküvője egy remek fiúval, akit szinte gyerekkora óta jól ismerünk. A családja is nagyon rendes, összebarátkoztunk, ilyen téren minden megnyugtató. Szép lakodalom lesz, a költségeket fele részben álljuk. Eddig nem is volt senkinek problémája, de most egyszerre csak a lányom generált egyet, nem is kicsit. Tudni kell, hogy Fanni apjával 12 éve elváltunk, a kislány 11 éves volt akkor. A férjem beleszeretett a kolléganőjébe, és miatta elhagyott minket, aztán feleségül is vette őt. Bizony, csúnya válás lett a mienk, hatalmas cirkuszokkal. A lányom kamaszként nem is igen akart menni az apjáékhoz, ellenségesen viselkedett velük, csak lazán tartották a kapcsolatot. Közben, néhány év múlva, én is férjhez mentem, született egy közös kisfiunk is. A második férjem a mai napig csodálatos mostohaapja Fanninak, kölcsönösen nagyon szeretik egymást. Ezért is esik nekem igen rosszul, hogy a lányom két-három éve szorosabbra fűzte a kapcsolatát az apjával, sőt a feleségével is jóban van. Megdöbbentem, amikor azt mondta a minap, hogy természetesen őket is meghívja az esküvőjére. Ráadásul az apja karján akar bevonulni a templomba. Első dühömben odavágtam neki, hogy akkor mi nem megyünk! Erre sírva fakadt: miért állítom őt választás elé, éppen elég volt neki az elhúzódó, ronda válásunkat végigasszisztálnia. Én meg hálátlansággal vádoltam irántam és a férjem iránt, úgy érzem, nem érdemlünk ilyen megalázást… Mit gondol erről?
Üdvözlettel: Edit

Kedves Edit!
Ne vegye rossz néven, de elég önző szempontokat látok a véleményében. Mindenekelőtt: az esküvő az ifjú páré és nem a szülőké. Azon a napon mindennek a menyasszonyról (és persze a vőlegényről) kell szólnia, mindenkinek őket kell támogatnia. Ha a lányának azzal teljes a boldogsága, hogy az édesapja is ott legyen, akkor annak így kell lennie. De ugyanilyen fontos a boldogságához, hogy az anyukája és szeretett mostohaapja is vele ünnepeljenek. Szerintem ebben semmi rossz nincsen. Ha annyira rossz a viszony, akkor üljenek az asztal két végére, nem kell egymással beszélgetniük. De arra is számos példát láttam már, hogy a két elvált házastárs barátságosan elbeszélgetett egymással, hiszen ez kitűnő alkalom a régi sérelmek eltemetésére. A templomban a szülők padján a két édes szülőnek együtt kell ülnie. A vacsoraasztalnál pedig a menyasszony oldalán az édesanya és a férje üljön, az apa és az ő felesége meg távolabb. Tehát: semmiképpen nem teheti meg a lányával, hogy távol marad az esküvőjéről, és azt sem, hogy ott duzzogással tüntessen. Nagyon megbántaná őt élete legszebb napján. Ér ennyit a sértett egó?
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes