'Köszönjük kérdésed, nem akarunk több gyereket...'

Kedves Ágnes!
Minden héten olvasom a rovatát. Sokan komoly gondokban kérik a tanácsát. Az én problémám inkább csak a bosszantó kategóriába tartozik. Mégis egyre rosszabbul kezelem, ezért kérek használható tippeket Öntől.
Harmincnégy éves asszony vagyok, pénzügyi végzettséggel. Az egyik megyeszékhelyen élünk a férjemmel és az ötéves kisfiammal. A párom műszaki munkakörben dolgozik, középvezető. Tíz év kemény munkájával elértük céljainkat. Lakásunk a belvárosban van, kényelmes, a három szoba méretben éppen megfelelő: nappali, háló, gyerekszoba, és van még egy hangulatos étkezőnk is télikerttel. Az autónk négyéves, nyaranta az Adriára megyünk pihenni. Mindezt csak azért írom, hogy lássa: kerek egész az életünk, s megpróbáljuk élvezni, amink van.
De a rokonság állandóan nyaggat: mikor lesz már második gyerek? Nem vicc: mindkettőnk szülei, nagyszülei, a keresztszülők, a nagynénik, nagybácsik, s még az ifjabb generáció is! Minden családi összejövetelen felmerül a téma. Mintha bárkinek is köze lenne hozzá… Próbáltuk már elütni, nem meghallani, egyszer-kétszer őszintén válaszoltam: nem lesz több, nekünk így jó. Azt hiszi, erre abbahagyták? Dehogy! Érvelni kezdtek, hogy miért is kell még egy gyerek, lehetőleg kislány, de ha kisfiú, az sem baj, testvér kell a fiunknak, különben önző lesz – és így tovább. Nagyon elegünk van. Undokoskodni nem akarunk, hiszen jót akarnak, de hogyan érhetnénk el, hogy a család leszálljon a témáról?
Üdvözlettel: Klaudia

Kedves Klaudia!
Kis mosollyal olvastam levelét, aztán ijedten jutott eszembe: múlt vasárnap én is ezt kérdeztem az unokahúgomtól. Ajjaj… De tréfán kívül: teljesen igaza van! Az emberek jóindulatúan érdeklődnek az ilyen dolgokról, holott valóban senkire sem tartozik, még a nagyszülőkre sem. Bár nagy öröm a gyermekáldás, de erről mindenki maga döntsön. Nos, a jóindulat kétségtelen, tehát a kíváncsiskodók nem érdemelnek gorombaságot.
Ám egy kis leckéztetést talán igen. Nem jut jobb eszembe, mint amit egy ugyanilyen bosszúsággal küzdő pár ötletéről olvastam. Készítettek egy kemény táblát, ez áll rajta nagy betűkkel: „Köszönjük kérdésed, nem akarunk több gyereket, eldöntöttük, hogy egy lesz.” És ahogy a családi összejövetelen elhangzik az ominózus kérdés, csak némán felmutatják a hüledező rokonságnak. Általában elnevetik magukat, van, aki kicsit megsértődik, de aztán leesik nála a tantusz. A táblát valamennyi rokonlátogatásra viszik magukkal, és következetesen mindig felmutatják.
Egyre kevesebb a kérdés, és a pár bízik benne, hogy előbb-utóbb meg is szűnik. Mit szól az ötlethez?
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes