'Nem csodálom, hogy elege lett'

Kedves Ágnes!
Negyvenéves, elvált nő vagyok, egy nagyvárosban élek, kicsi, de szép lakásom, autóm, és – már amennyire ez manapság kijelenthető – biztos állásom van. Elég régen elváltam, gyermekünk nem született. Sosem voltam magányos, a szüleim, testvéreim, barátaim körülvesznek. De azért hiányzott a társ, ezért internetes ismerkedésre szántam rá magam. Tavaly kezdtem levelezni Sándorral, a szilvesztert már együtt töltöttük.
Kedves, intelligens férfi, nagyon jól megértjük egymást. A városunkban dolgozik, nem messze lakik, az utóbbi időben már olykor tőlem megy dolgozni reggelenként. Szeretném, ha összeköltöznénk, sőt házasságra is gondolok. De amikor erre célzást teszek, azonnal kijelenti, hogy szeret, de többé nem nősül. Hat éve, hogy elvált, de még mindig nem tudta megemészteni a házassága kudarcát.
És ez az igazi bajom. Ugyanis a barátom legfőbb témája az exneje. Az ő régi viselt dolgai és a mostaniak is, mert Sándor közös ismerősök révén állandóan értesül az ügyeiről. Azért váltak el, mert a felesége beleszeretett valakibe és otthagyta őt.
Gyerek ott sem volt, de némi vagyon igen. Ebből aztán csúnya, évekig elhúzódó válás és vagyonmegosztási ügy kerekedett. Bár ez már lezárult, a barátom mégis mindig ezzel a nővel foglalkozik, haraggal és megvetéssel beszél róla, ami nem akar csitulni. Eleinte együttérzéssel hallgattam, de most már halálosan unom ezt a témát. Már az a gyanúm is feltámadt, hogy valójában kötődik még hozzá, ezért nem tud neki megbocsátani. Közben meg azt mondja nekem, hogy szeret és velem akar élni. Hát, nagyon elbizonytalanodtam.
Üdvözlettel: Katalin

Kedves Katalin!
Magam is ismerek olyan embereket, akik nem tudnak lezárni egy kapcsolatot, megbocsátani, hogy elhagyták őket, s nem képesek továbblépni. Ez pedig meddő és értelmetlen egyhelybenjárás. Arról nem is beszélve, hogy az állandó gyűlölködés és fortyogás rombolóan hat a személyiségre. Valóban, nem lehet kizárni, hogy Sándor kötődik még az exfeleségéhez, elvégre a gyűlölet is valamiféle kapcsot jelent.
Nem csodálom, hogy elege lett. Úgy látom, hogy Sándor még nem érett meg arra, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatát egy másik asszonnyal. Hogy eljön-e valaha is ez az idő, nem tudni. Mindenesetre az, hogy önt állandóan ezzel traktálja, nagyfokú érzéketlenségre vall. Ön még csak negyvenéves, ilyen kapcsolatra van szüksége? Vegye elő a képzeletbeli mérleget, s a két serpenyőbe pakolja bele, amit a barátjától kap. Ha még több a jó, akkor reménykedjen benne, hogy Sándor előbb-utóbb lekattan kedvenc témájáról. De ha már több a rossz…?
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes