Kemény kézzel, piskótával

Edit pótnagyi. Óvodás testvérpárra vigyáz délutánonként. Keménykezű, más gyereke még nagyobb felelősség. Kijelöli a határokat, mit nem szabad és mi tilos végképp. Ez utóbbiak vannak többségben. Ugrik, ha gond van, ősz copfja lobog a szélben. Nemigen beszélget, mert szolgálatban van. Csak fél percre áll szóba egy másik nagymamával, s a pótunoka azonnal fejre esik a mászókáról. Egyetlen megoldást ismer: hazaparancsolja a srácokat.

Katalin ki nem állhatja a menyét, egy percig sem titkolja. Mert így nem lehet gyereket nevelni, szokta mondani, ezek mindent megengednének. Teljes fegyverzetben érkezik: zsebkendő, nedves törlő, fertőtlenítő. Letörölgeti a hintát és a gyereket is hárompercenként. Feddő pillantásokat vet minden köhögő bacilusforrásra. Homokozni nem engedi az unokáját, mert koszos lesz. Legjobb lenne, ha itt ülnél a padon mellettem – mondja a négyéves fiúcskának. Ők mennek haza legelőször, mert nem lehet idegekkel bírni se a lármát, se a sok neveletlen gyereket.

Marika a messzi mama. Havonta egyszer jön csak, ő aztán nem fog itt rendszabályozni – szokta mondani. Meggyes piskótával, sajtos pogácsával, tucatnyi nyalókával érkezik, jut minden gyereknek a téren. A kölesgolyóra esküdöző bioanyukák menekülnek, ahogy meglátják a cukros nénit. Lányunokája bármit kérhet, a csillagokat is lehozza neki, ugrálhat a nyakában is. Aztán ha hazatér, három napig borogat.

A hétvégén szülős nap van. Mindenki óvatosan érdeklődik, hogyan boldogultak a mamáék hétközben. Jót nevetnek, mikor kiderül: a gyerekek megint azzal tartották sakkban az öregeket, hogy csak a szülőknek kell szót fogadni. Aztán eljön a pillanat, amikor muszáj megregulázni a csemetéket. Szó szót követ, a hangerő emelkedik, aztán a kölkök beviszik a végső csapást: hagyd abba, mert megmondalak a mamának!