Tajcsi, a mozgás zenéje

Egyetlen szó sem hangzik el, csak a halk keleti zene festi alá a mozdulatsort, amit a csapat tagjai oly egyszerre végeznek, mintha láthatatlan karmester irányítaná őket, habár az edzéseken nincs aláfestő muzsika. Még a nézők is elcsendesednek, amikor ráhangolódnak a hazánkban két évtizede működő Taoista Tai Chi Társaság egri csoportjának bemutatójára. Vagy húszan lépdelnek, s akad egy hozzátartozó, akit kerekes székkel gördítettek be középre. Ő is lágyan mozdítja a karját, csuklóját, akár a többiek.

– Korábban harcművészettel foglalkoztam, tíz éve egy plakát hívta fel a figyelmem a tajcsira. Itt nincs megfelelni vágyás, versenyszellem, mégis áthangolja a testet és javítja az állóképességet. Egy-két év után észrevettem, hogy a gyalogtúrákon hosszú kilométerek után sem fáradok ki. Sőt, bár nem vagyok vékony alkat, könnyűnek érzem magam. Lassan változik a testünk, automatikussá válnak a mozdulataink. Ahogy a biciklizésnél is tudunk már a tájra figyelni, ha rutinosan tapossuk a pedált. A 600 éves kínai mozgásművészet életszemlélet is egyben – magyarázza Virág István, aki az egri csoport edzőjeként munkálkodik. Szép időben az érsekkerti tó partján gyakorolnak. A nyújtó, lazító mozdulatok az idősebbeket sem terhelik meg, sőt egyes betegségekben lassítják az állapot romlását.

Így a tajcsit ajánlják a Parkinson-kórban szenvedőknek, például a fővárosban külön csoportot indítottak számukra. Az egri bemutató résztvevői jobbára már haladók, de megtudom: a 108 mozdulatot a kezdők is elsajátíthatják nagyjából három hónap alatt. Akik megkedvelik a tajcsit, nem csupán edzésekre járnak, otthon is naponta 15-20 percet gyakorolnak. Ez is csak szokás kérdése: reggel feltenni a kávét, s mire lefő, elvégezni 50 lazító gyakorlatot.

– Most legalább tudom, hogy mivel tartja karban magát a fiam 25 éve. Még egyetemista volt, amikor heteket töltött Kínában. Észrevettem rajta a változást. Távolságtartó nyugalommal szemléli a világ dolgait, mintha a föld felett lebegne. Nem rendíti meg se balsors, se jószerencse. Nekem is mindig nagyszerű tanácsokat ad – meséli a bemutatót szemlélő idős hölgy. Az anya sokáig furcsállotta, hogy a fia lakását miért rendezték be olyan kevés bútorral, ám utóbb kiderült: hogy maradjon elég hely a tajcsi gyakorlására.

– Hatalmas erő van abban, hogy sok ember egyszerre végzi ugyanazt a mozdulatot. Itt mindenki kész arra, hogy tegyen valamit a testilelki egészségéért. Az edzések nem számítanak megterhelőnek, marad energiánk arra is, hogy a baráti társasággá kovácsolódott csoporttal kiránduljunk – magyarázza a már nyugdíjas Jermakov Tamás, aki feleségével, Böjthe Judittal egyidőben tanult bele a tajcsiba, együtt is járnak az edzésekre. Úgy találják, a mindennapi stresszt is remekül oldja e testgyakorlat. Tamás szerint „zenéje van ennek a mozgásnak”.