Előbújtak a vadhajtások is - Száz kocka egy sorban

– A rendszerváltás előtti évtizedekben a lakóépület-építészetnek meglehetősen szűk volt a mozgástere, ennek ellenére az építésztársadalom meghatározó része romantikával gondol vissza erre az időszakra – mondja Szoják Balázs –, hiszen jelentős középületek is születtek akkoriban, gondoljunk például a Ferihegyi repülőtérre. Bár a lakóházak sematikus tervek alapján épültek, a települések összképe mégis rendezettebbnek tetszett. Ha ma körülnézünk, gyakran olyan épületek sorakoznak az utcákon, melyeknek semmi közük nincsen egymáshoz. Egy mediterrán épület mellett lapos tetős áll, azt követi egy régi parasztház. Nem kell feltétlenül rajonganunk az osztrák vidék cukorkaszínű házaiért, de ott egy település kétségtelenül sokkal egységesebb látványt nyújt, mint idehaza.  

A kérdés az, miképpen lehet úgy formálni a közízlést, hogy az megjelenjen a települések utcáin is. – Nagyjából négyezer építész dolgozik Magyarországon, s megítélésem szerint legfeljebb tíz százalékuk képes megfelelő igényességgel, kulturális háttérrel és alázattal végezni a munkáját – fejtegeti szakértőnk. – A szakmánk hasonló helyzetben leledzik, mint az élsport: számos kiemelkedő képességű sportolónk van, de ez nem vetül ki a társadalomra, ettől még nem lesz színvonalas a tömegsport – vonja meg a párhuzamot. – Ezért kell olyan mozgalmakat létrehoznunk, amelyek segítik, előreviszik a szakmát. Fontos, hogy bemutathassuk a példaértékű épületeket, és akár divattá tudjuk tenni azokat. Akkor talán az építtetőknek sem az lesz a vágyuk, hogy az övék legyen a falu sokadik mediterránnak hitt torzszülöttje, ami mellesleg teljesen tájidegen. Segíteni kell a leendő lakókat abban, hogy megismerjék a környezetet, ahol építkezni kívánnak, tisztában legyenek azzal, hogy oda mi való. Nézzünk egy mindennapi példát. Manapság, ha valaki épít egy új házat, azon nyomban körbeülteti tujával, holott az abszolút nem idevaló növény. Ültethetne szomorú füzet, ezüstfenyőt, gyümölcsfát, mégis a tuja mellett dönt, mert nála ez van beprogramozva. Mint ahogyan például a kvázi mediterrán stílus is. Az a tervező, aki igényes és minőségi produktumot képes előállítani, megfelelő alázattal megvizsgálja a múltat, jelent, jövőt, és nem feltétlenül a gyors anyagi siker vezeti, fulladozik ebben a közegben – világít rá a helyzet ellentmondásaira Szoják Balázs. 

Ez is arra inspirálta, hogy csaknem tíz éve létrehozza az Év Háza díjat, ami az elismerés mellett mára misszióvá is vált. A díj nemcsak az építésznek, de az építtetőnek, az épületnek is rangot ad, növeli az értékét, piacképességét. 

Látszólag egyszerűnek tűnik a válasz a kérdésre, hogy mitől lesz jó számunkra a házunk, ám a szakember többrétűen árnyalja az átlagvásárló- építtető elképzeléseit: – Minden építész más szempontok szerint gondolkozik, valamiben azonban megegyeznek: egy épület esetében arányban kell állnia a külsőnek, a funkciónak, valamint a megépíthetőségnek. Emellett ma már az is fontos, hogy álmaink háza energiatudatos legyen, s lehetőleg intelligens. Merthogy ez utóbbi szempont is fontos lehet például a csúcstechnika híveinek, akiket az a cél vezérel, hogy idővel akár a munkahelyükről is az okostelefonukkal irányíthassák a fűtést, az öntözőrendszert, de még a mosógépet is. 

Szoják Balázs azonban rögtön másik irányt is mutat: nagy rokonszenvvel meséli, hogy olyan házban járt, ahol kútból nyerik a kiváló minőségű vizet, nem kötötték be az elektromos áramot, fával tüzelnek, főznek. Sokszínű tehát a kép, egyre többen élik az életüket a „vissza a természetbe” gondolat mentén. Ezt sem nevezhetjük kevésbé intelligens megoldásnak: – De ha arányt tévesztünk és kilépünk az emberi léptékből, számtalan bajt hozunk magunkra. Nem illik a környezetbe a házunk, mert túl nagy lesz. Nem érezzük komfortosnak, mert lötyögni fogunk benne, és drága a fenntartása. 

Az építésügy a nemzetgazdaságnak nagyon jelentős pillére kellene, hogy legyen, jelenleg azonban Magyarországon nem tudja betölteni ezt a szerepét. Az építészeké kreatív és előre gondolkozó mesterség, amelyben rendkívül nagy szellemi és gazdasági potenciál rejtőzik – állítja szakértőnk. Legalább ötven évre előre kellene tervezni, átláthatóvá tenni a megvalósuláshoz vezető folyamatokat, pályázatokat. Hogy olyan környezetben éljünk, ami fenntartható és vonzó, ahol jól érezheti magát az is, aki a főváros közepén, netán egy lakótelepen vagy kis faluban él.