Guba Zoltán: Ünnepi üzenet

„Kedves Mikulás”, kezdi, fejét félrehajtja, nyelvét kicsit kidugja, a tollat úgy szorítja, hogy apró ujjai elfehérednek. Itt megtorpan, tudja, mit akar fogalmazni, hetek óta ezen agyal, hanem hát illem, protokoll is van a világon. Zavarban is van: a Mikulás van rangban feljebb, vagy kezdje a levelét a Jézuskával? Rájön, a Jézuska megbocsátó, ebből faksznit nem csinál. A felkiáltójelből vesszőt eszkábál, s folytatja: „és kedves Jézuska!”.

Csücsörít, érzi, jó irányban halad. „Kérlek titeket”, de itt megint megakad. Kérni akar – nem illene több tisztelet? Idáig jut, majd fejet csóvál, nem, a Mikulás és a Jézuska nyilván jó fej, apróságokon nem akadnak fent, hát folytatja. „Mint tudjátok, ünnep jön. Több is! Ilyenkor a jó gyerekek ajándékot szoktak kapni. Én, mint azt Margit néni, a tanítónőnk is megírta, már nem vagyok olyan rossz, mint régebben. Ezért kérek tőletek szánkót meg korcsolyát, mert a tavalyit kinőttem. Kérek babákat, persze öltöztetőseket, társas játékokat, de egyszerűeket, olyat, amivel nemcsak anyukám, de apukám is játszhat velem. Kérek telefont is, hogy anyu elérjen, ha a különangol elmarad.”

Idáig jutott, s elgondolkodott, nem tűnik-e szerénytelennek. Azután fejet csóvált, hogyan is tűnne annak? Tavaly is 13 ajándékot kapott, hát írt, s rajzolt is hozzá, hátha a Mikulás s a Jézuska régen járt már boltokban, nehogy véletlenül valamit eltévesszenek.

„Zárom soraimat”, írta később, „s arra kérlek benneteket, ajándék ügyében feltétlenül egyeztessetek, nehogy egyformát hozzatok. Előre is köszönöm, csókol benneteket Ágika”, írta, s levelét az asztalon hagyta. Reggel, ezen igazán meg sem lepődött már, válaszüzenet várta: „Kedves Ágika! Leveled olvastuk, kérésed szerint folyamatosan egyeztetünk, ha mégsem sikerül mindent beszereznünk, szólunk a nyúlnak, húsvétra hozza meg. Addig is légy jó, üdvözlettel: a Mikulás és a Jézuska.”