'Egyik serpenyőben a szerelem, - másikban a dirigálós, de szerető férj, a 28 év, a család, a gyerekeik...'

Kedves Ágnes!
Sokat töprengtem, mielőtt rászántam magam, hogy írjak önnek.
Tudom, hogy tanácsot nem tud adni, de a véleményét szívesen olvasnám. A történet a következő: 28 éves házasok vagyunk, két gyermeket szültem és van már egy unokám is. A férjem a mai napig szeret. Megértjük egymást, mindig nagyon jól meg tudtunk beszélni mindent. Voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek az életünkben, de jónak mondható a házasságunk.
Sajnos ő elég erős egyéniség, féltékeny és kisajátító. Azt is mondhatnám, hogy zsarnok. Nekem ebből lett kissé elegem az utóbbi években. Ez ellen próbáltam harcolni a magam módján, több-kevesebb sikerrel.
Másfél éve új munkahelyre kerültem, ahol volt egy férfi, független ember, aki mindjárt „körüldongott”. Nem érdekelt, ahogy más sem. Aztán tavaly mégiscsak egymásra találtunk. Ez a kapcsolat azóta is tart, amikor tudunk, találkozunk. Ő is belém szeretett. És az én érzéseim? A férjemet szeretem, vagy inkább csak kedvelem, megszoktam. Péter pedig nagyon kedves, figyelmes. Gyengéd, és különlegesen jó vele a szex. Szeretem őt. Azt gondolom, hogy ez így, 50 évesen ajándék az élettől. A probléma ott kezdődik, nem érdemli a férjem, hogy ezt tegyem vele, állandó lelkiismeret-furdalás gyötör. És utálom a bujkálást. De Péterrel sem tudok szakítani: szükségünk van egymásra.
Arra vár, hogy elváljak. De a férjem nem hajlandó válni, azt mondja, soha nem mond le rólam, megöli magát, ha elhagyom, de előbb engem is. Ezzel tart sakkban. Most próbálok vele békességben élni, és más nem maradt, csak a titkolódzás. Csakhogy én ebben teljesen felőrlődöm. Egyik férfival szemben sem tisztességes ez a játszma…
Üdvözlettel: Zita

Kedves Zita!
Valóban nem tudok tanácsot adni. Nem is hiszi, milyen gyakori az ilyen eset. Egy középkorú asszony, aki több évtizedet leél a férjével, gyerekei már kiröppentek, s egyszer csak kiüresedettnek érzi az életét. És akkor találkozik egy férfival, aki egész másképpen néz rá, ő meg újra csinos, kívánatos nőnek érzi magát. És boldognak, mert szeret és szeretik. Ha rossz a házasság, akkor nem is kérdés a választás. De ha normális az élete a férje mellett, akkor kínzó a dilemma.
Most sem tudok mást mondani, mint amit hasonló helyzetben szoktam. Egy képzeletbeli mérleg két serpenyőjébe pakoljon bele. Egyik serpenyőben a szerelem. Másikban a dirigálós, de önt azért nagyon szerető férj, a 28 év, a család, a gyerekeik. Az ő bánatuk. Melyik húzza le jobban a mérleget? Vagy csak a férje fenyegetőzésétől fél? Szerintem azt csak elkeseredésében mondta. Mindenesetre, akárhogyan dönt, várjon még: egy év, az semmi.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes