Áldoznak, míg bírják

Komoly szakkörkultúra élt az iskolákban a rendszerváltás előtt, a tantárgyi különórák mellett művészetet, sakkot vagy honvédelmi és munkásőrismereteket is tanulhattak az ifjak – szerencsére ez utóbbiak ideje leáldozott. A szakkörök célja a tehetséggondozás és az orientálás volna. Emellett jobb lenne a nehéz sorsú gyermekeknek is, mint otthon ülni, a fűtetlen lakásban. Ma viszont, a rengeteg tanórai kötelezettség és a napi testnevelés mellett gyerek legyen a talpán, akinek marad ideje és energiája szakkörre járni.

Edit egyedül neveli két felsős fiát, volt férje nem töri magát, hogy kivegye a részét a költségekből. Sportkülönórákat fizet a gyerekeknek, de szakkörért nem adna pénzt, mert nem fér bele a család költségvetésébe. Az aikidó 12 000, az úszás 10 000 forintba kerül havonta. Emellett matek-, sakk- és dobszakkörre járnak a gyerekek.

Ezeket ingyenesnek hirdették, de a matekszakkörről kiderült, hogy a tanár alkalmanként és fejenként 1000 Ft-ot kér a 25 fős csoporttól. Nagyon lényeges szempontra világít rá Edit, amikor így fogalmaz: – A szakköröknek az lenne a célja, hogy a gyerekek érdeklődését kielégítsék, és segítsék annak eldöntésében: mi is érdekli őket a világban? Ehhez képest egyfajta versenyistállókként üzemelnek, mindenből virtuóznak kell lenni. Ha kedveli a gyerek a jégkorongot, csak akkor járhat el, ha vállalja a napi edzést és a versenyzést. Hobbiszinten, hetente kétszer nem lehet ezt a sportot űzni. Vajon miért? – teszi fel joggal a kérdést.

Anna kisebbik lánya egy fővárosi elit gimnázium tanulója. Azt panaszolja: matematikadolgozatok előtt különórát kell fizetnie – ugyan miért nem magyarázzák el órán a tananyagot úgy, hogy a humán érdeklődésű gyerekek is megértsék? A korrepetálás az ő esetükben baráti áron 3500 forint óránként. A lánya zenét tanul a zeneiskola keretein belül, ez félévente 10-13 ezer forint, erre jön még a hangszerbérlés, ami félévente 4-5 ezer. Persze még mindig olcsóbb, mintha meg kellene vásárolnia. Meglátása szerint a sport kerül igazán sokba. A kisebbik karatéra jár, ez havi 5000, de a nagyobbik lánya a szinkronúszásba szeretett bele hajdanán, ezért havi 21 000 forintot fizettek. Erre jött még a felszerelés ára meg az edzőtáboroké. Viszont az egyesületi sportolásnak megvan az az előnye, hogy igazolás mellett nem kell a napi testnevelésórákra bejárni, amik rendszeresen az utolsó, nyolcadik-kilencedik órában vannak. Ha az iskola kötelezővé teszi az úszást, akkor 3-4 ezer forint hozzájárulással kell számolni minden hónapban. – Már ez sem ment mindenkinek, arra is volt példa, hogy a szülők dobták össze egy-egy nehéz helyzetben élő család gyerekének az uszodapénzt – mondja.

Vidéki kisvárosokban, falvakban persze sokkal szűkösebbek a lehetőségek, és a tarifák is alacsonyabbak. Tündéék a Dunántúlon élnek, felsős fia jól tanul, szívesen vesz részt tanulmányi versenyeken, ahol a nevezési díj 1000–1200 forint. Van, akinek fizeti a felét az iskola, nekik nem. A magánmatekóra 1000 Ft óránként. – A szakkört az idei tanévtől hanyagoljuk, inkább fizetek a tartalmasabb magánóráért, illetve tanulok én a gyerekkel – magyarázza. Edit is megemlítette, hogy idén már egy jó bőrcipő árát költötte a fiúk matekversenyeire. Könnyű nekik, megtehetik, a megszólalók középosztálybeli szülők, inkább a középosztály alsó fertályán, nem a tetején élők. De tudják, hogy minden pénz, amit ki tudnak szorítani a gyerek taníttatására, az a jövőjét szolgálja, esélyeit növeli, és ezért sok áldozatra készek.

Arra a kérdésre pedig, hogy a szűkebb pénztárcájú, de érdeklődő, tehetséges gyerekkel élő családok mit tehetnek az esélyeik fenntartása érdekében, nincsen válasza az oktatás jelenlegi rendszerének.