Mindhárman ehetetlennek minősítettük, és ekkor jött a meglepetés - Cukor teszi a masszát

A TÉLI SZEZON kedvence a gesztenyedesszert. Többször akadtak már fent termékek a Nébih ellenőrzésén. Körülnéztünk a piacon, vajon mi a helyzet most.

Család-otthonLengyel Gabriella2016. 02. 25. csütörtök2016. 02. 25.

Kép: Gesztenyepüré teszt étel élelmiszer süti édesség sütemény, Fotó: Üveges Zsolt

Mindhárman ehetetlennek minősítettük, és ekkor jött a meglepetés - Cukor teszi a masszát
Gesztenyepüré teszt étel élelmiszer süti édesség sütemény
Fotó: Üveges Zsolt

Találomra választottunk ki 5 csomagot. Háromfős csapatunk vakteszten kóstolta meg a masszát, és felállított egy sorrendet. Az értékelésen kizárólag fogyasztói szempontból, az ízt és az állagot figyelembe véve azt kellett eldönteniük, melyiket vennénk meg, és melyiket nem. Előzetesen semmit sem tudtak tesztelőink egyikről sem. Egyiket ehetetlennek minősítettünk mind a hárman.

A többiről ketten hasonlóan vélekedtek, a harmadik kóstolónak viszont pont az ízlett, amit a másik kettő egyaránt gyenge minőségűnek tartott, ami jól mutatja, hogy ízlésekről vitatkozni nem könnyű. Aki édes szájú, azt nem zavarja, ha túl édes egy eledel.

Az ízpróba után olvastuk el a csomagoláson található tájékoztatót, és lepődtünk meg igazán. Merthogy az a termék, ami ehetetlennek bizonyult, az 100%-os gesztenye volt.

Lehet, hogy ha tudnák az emberek, milyen íze van a gesztenyének, sosem ennének? A kóstolásból kiderült, azért kell bele a cukor, hogy valamiféle élvezhető ízt kapjunk, vált világossá szerény házi tesztünkből. Két tesztelő két gesztenyepürét kiemelkedően jónak minősített, a teszt végén az is kiderült, hogy ugyanaz a gyártó, csak más a csomagolás. Az élvezhető minőségi desszertekben 72% a gesztenye aránya. Amelyikben ennél kevesebb, ott nagyobb mennyiségű cukorral és különféle adalékanyagokkal kell számolni, ami lehet rizsliszt, pálmazsír, írópor, tejpor, lecitinek, ahogy a csomagoláson olvastuk. Szubjektív tesztünkből az derült ki, hogy ha magyar terméket és nem a legolcsóbbat választunk, akkor nem fogunk csalódni a minőségben.

 

5. HELYEZETT
100 %-os gesztenyemassza (Tesco)

A natúr gesztenye önmagában élvezhetetlen. Olasz gyártmány a csomagolás szerint.
Ára: 439 Ft (250 g)

4. HELYEZETT
Gyorsfagyasztott gesztenyedesszert (Auchan)
A címke szerint 50%-ban tartalmaz gesztenyét, a többi cukor, rizsliszt, pálmazsír, növényi habalap, olajok, édesítők. Az íze túl édes, állaga túl puha, hamar kiolvadt, és egyfajta poros, homokos utóízt hagyott a szájban. Olasz gyártmány. Ára: 179 Ft (200 g)

3. HELYEZETT
Massa Klasszikus gesztenyepüré (Auchan)
72%-ban tartalmaz gesztenyét, a cukor mellett rumaroma és vanília is van benne. Ezt is túl édesnek érezték tesztelőink. Magyar gyártmány, Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft., Bajna
Ára: 265 Ft (250 g)

1-2. HELYEZETT
Gyorsfagyasztott gesztenyepüré – prémium íz, tartósítószer nélkül (Tesco)
Állaga megfelelő, jól reszelhető, nyomható. Ugyan hasonló arányban tartalmazza a cukrot és a gesztenyét, mint az előző, ennek ellenére mégis jobb ízhatást ért el a gyártó. Magyar gyártmány, Sarkpont Zrt., Kaposvár
Ára: 299 FT (250 g)

Backetteria gyorsfagyasztott gesztenyepüré (ALDI)
72% gesztenyetartalom mellett cukor, vanília, rum található benne. Két tesztelőnk hamar felfedezte, hogy ugyanaz a gyártó, ugyanaz a termék, mint az előbbi, csak más a csomagolás. Magyar gyártmány, Sarkpont Zrt., Kaposvár
Ára: 289 Ft (250 g)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek