Szívszorító körülmények között, a világvégén - Linával a határban

ELKÉPZELNI SEM TUDJÁK SOKAN, milyen szívszorító körülmények között élnek emberek a világvégi tanyákon. Néhány tízezer forintból, gyakran villany nélkül morzsolgatják napjaikat. Szentkirály határában a tanyagondnokokra mindig számíthatnak.

Család-otthonBorzák Tibor2016. 02. 04. csütörtök2016. 02. 04.

Kép: Szentkirály, 2016. január 21. Tanyagondnok Szentkirályon. Kovácsné Lázár Ilona tanyagondnok Kovácsné Urbán Ilona (a favágó néni) Fotó: Ujvári Sándor

Szívszorító körülmények között, a világvégén - Linával a határban
Szentkirály, 2016. január 21. Tanyagondnok Szentkirályon. Kovácsné Lázár Ilona tanyagondnok Kovácsné Urbán Ilona (a favágó néni) Fotó: Ujvári Sándor

Két tanyagondnok teljesíti misszióját itt. Benkovics Tibor az alsó-, Kovácsné Lázár Ilona a felső-szentkirályi területet járja. A csupa szív hölggyel egy öreg Toyota terepjáróval indulunk a községháza elől a határba, ahol 380-an élnek. A fiatalok ritkábban kérnek segítséget, az idősek közül azonban többen folyamatos ellátásra szorulnak. Ha orvoshoz vagy bevásárolni kell menniük, őt kérik meg fuvarosnak, máskor tápot vagy gázpalackot szállít nekik, vérnyomást mér, de néha csak meghallgatja a bút, a bajt. Délben 26 ebéddel indul a körzetébe.

– A Dunántúlról kerültem ide – kezdi Kovácsné, akit Linának becéznek. – A szentkirályi (akkor lászlófalvai) téeszben 1983 és 1994 között agronómusként dolgoztam. Volt alkalmam megismerni a tanyavilágot, az itt élő embereket. Aztán a Kecskeméti Képző Központban felnőttoktatással foglalkoztam. Amikor nyugdíjba ment az előző tanyagondnok, pályázatot hirdettek az állásra. Jelentkeztem, megnyertem, ennek három éve. A tanyavilágba visszatérve szomorúan tapasztaltam, hogy a régi lakók közül sokan meghaltak vagy elköltöztek, az üresen álló házak pedig düledeznek.

Nem túl szívderítő az a porta sem, ahol megállunk. A lakóház már összedőlt, az egyik használható melléképületben fiatal család lakik. Ismerősük engedte meg, hogy ide költözzenek. Mucsi Ivett szalad elénk, négyéves kislánya az ablakon át figyel. Másfél szobányi életterük van, meg egy fürdőblokk. Párja korábban az erdészetnél dolgozott, jelenleg targoncavezetői tanfolyamra jár, ha levizsgázik, remélhetőleg talál majd munkát. Ivett is szeretne már valahol dolgozni. Két éve vettek egy használt autót, előtte kerékpárral jártak. A tanyagondnokot akkor ismerték meg, amikor a kislányukat orvoshoz kellett vinni. Nyáron a gyermekétkeztetési program keretében Lina hordja nekik az ebédet.

– Jöjjenek csak nyugodtan, ettek már a kutyák! – tréfálkozik a 75 éves Kovácsné Urbán Ilonka a következő tanyában. – Kocsérról hordja a fiam nekik a száraz kenyeret. Amíg bírtam, én is biciklire vagy motorra ültem, és volt egy csacsifogatunk is. Nem megy már a munka, disznót se tartok. Csak ez a pár tyúk maradt az udvarban. Harminchétezer forint szociális járadékot kapok, a fiam meg alig többet húszezernél. Villany hiányában gyertyával világítunk. Tüzelőnk még van, ha nincs segítség, én fűrészelek. Hálás vagyok a tanyagondnoknak, hogy helybe hozza az ebédet. Negyven éve élek itt, és sehová nem mennék el innen, pedig ez a szentkirályi határ egyik legtávolabbi tanyája.

Nyárfaerdők szegélyezte dűlőkön haladunk, közben Lina történeteit hallgatjuk. Nincs annál felemelőbb érzés – mondja –, mint azt látni, ahogyan nyomorúságos környezetből képes kiemelkedni valaki. A következő sorsot az 58 éves Utasi Imréné Ica fűtött konyhájában hallgatjuk. Két bottal jár, többször eltörött a bokája. Rokkantnyugdíja korábban nyolcezer forint volt, most harmincezer. Huszonkét év munkaviszonyt számoltak be neki, a tiszakécskei konzervgyárban dolgozott. Havi tízezret költ gyógyszerre, ma már jár neki a közgyógyellátás. Nála lakik a fia, aki Kecskeméten kőműves, ha ő nem segítené anyagilag, nem is tudja, mi lenne. Csirkét, kacsát nevel, a kertben pedig megterem a zöldség és a gyümölcs. Lina viszi bevásárolni vagy az orvoshoz. Időnként eljut a kocséri rokonaihoz is.

– A tanyán élők jogos elvárása, hogy járhatók legyenek a földutak. Úthálózatunk 180 kilométert tesz ki, folyamatos a munka rajtuk – mondja Szabó Gellért, a település polgármestere. – Az elhagyott épületekkel sajnos nem tudunk mit tenni. Nem sok falu van, ahol az iparűzési adó fejenkénti átlaga olyan magas, mint nálunk. Ebből jut a tanyavilág fejlesztésére is, de lassan haladunk, pedig csak az emberi létfeltételeket szeretnénk megteremteni. Ebben sokat segítenek a tanyagondnokok.

Ezek is érdekelhetnek