Apahiány: van és még sincs…

Kedves Ágnes!
Ha megkérdezné tőlem, mi volt eddigi életem legfőbb problémája, könnyen tudnék válaszolni rá: az apahiány. Most harmincévesen még mindig ez a legfőbb bajom. Ha sohasem ismertem volna, vagy ha meghalt volna, már túltenném magam rajta. De így, hogy van és még sincs…
Tízéves koromig minden rendben volt. Szüleim egyetlen gyermekeként lubickoltam a szeretetükben. Remek családi légkör, jómód, szép otthon – mindenem megvolt, ami egy gyereknek csak kell a boldogsághoz. Aztán beütött a mennykő: apám beleszeretett húsz évvel fiatalabb kolléganőjébe, és elhagyta anyámat. Amikor megtudtam, hogy válnak, nagyon sírtam, de apu nyugtatgatott: mindig az ő imádott kislánya leszek, csak annyi a változás, hogy nem lakik velünk. Eleinte valóban úgy volt, hogy minden második hétvégét náluk töltöttem, és közben is többször találkoztunk, elvitt különórára vagy egy fagyizásra. Az új felesége eleinte kedves volt hozzám, de amint megszületett a közös gyerekük, onnantól kezdve levegőnek nézett. Persze a mogorva kamasznál sokkal kellemesebb az édes kicsi lánykával foglalkozni – így aztán lassan apámnak is elege lett belőlem. Igen, nem tagadom, én is egyre undokabb lettem hozzájuk, a húgomat se szerettem, s egyre többször találtam kifogást, miért hagyjam ki a láthatást.
Szerintem ők is megkönnyebbültek. Aztán már csak ünnepeken találkoztunk, amikor apám pénzt nyomott a kezembe, aztán már azt sem – végül elmaradtunk egymástól. A tartásdíjat mindig fillérre pontosan átutalta.
Már 12 esztendeje nem beszéltünk. Két éve egyszer szembejött velem az utcán – és elfordította a fejét. Megtudtam azt is, hogy minden vagyonrészét a kisebbik lányára íratta, rám nem marad egy fillér sem.
Nem annyira az anyagi veszteség fáj, bár nem élek könnyen, hanem az, hogy teljesen leírt engem, számára nem létezem. Ezt nehéz feldolgoznom. Párkapcsolataim eddig mindig nálam idősebb, kedves, gondoskodó típusú férfiakkal alakultak ki, sajnos, szerelem nélkül. Azt is megkaptam, hogy abbahagyhatnám már a nyavalygást ezen az apatémán…
Üdvözlettel: Csilla 


Kedves Csilla!
Ha nem is ilyen gorombán, de tulajdonképpen én is ezt tanácsolom, mert jobb nem lesz, változás sem várható. Ne hagyja, hogy rámenjen az élete arra, hogy gyenge jellemű, befolyásolható apát dobott önnek a sors. Akár ki is húzhatja magát, és megmutathatja, hogy a saját erejéből lett valaki: ön elsősorban Csilla és nem az apja eldobott lánya. Erről szóljon az élete ezentúl. Húzzon nagy, vastag választóvonalat és lépjen tovább. Higgye el: ha erősen akarja, sikerül!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes