Világát maga teremti - Kéri, ne írjam azt, hogy világtalan

Ha nem zavarja, magába karolok, mondja Karvai, úgy biztosabb a járás. Nem zavar, felelem, s megyünk hármasban, összefogódzkodva. Karvai Sándor születése óta vak. Kéri, ne írjam azt, hogy világtalan. Nógrádban született, Honton. Báty már volt a családban, akkor lettek ők az öccsével vagy bátyjával egy időben. Az ikerszülés sietségében a részletre, ki jött előbb és utóbb, nem emlékeznek. Erősek lettek, mi fiúgyereknél vidéken azért illő. Karvainál három hónapos korában jöttek rá, hogy azért minden nem stimmel. Világíthattak a szemébe, semmit nem érzékelt. Vak, szegény, mondták rá az orvosok. S az is marad? – aggodalmaskodtak a szülei. Igen, bólintottak az orvosok, nem tudunk segíteni. Negyven éve ennek.

Hogy telt a gyerekkora? Boldogan! Ikertestvérével minden játékért hősiesen megverekedett. Óvodába nem engedhették, nem volt óvónő, hogy rá külön figyeljen. Azért őt, mondja, ne sajnálja senki! Fára mászott, mint a többiek, focizott is. Arra ritkán kérték, hogy védjen, de játszott, futott, loholt. S ha a szülők nem látták, biciklire szállt. A testvérei mögötte szaladtak, kiabáltak, hogy most balra, jobbra. És ő kanyarodott az utasítások szerint. Bízni muszáj a társakban! Bízott, mikor először a báty Riga motorjára ült, és előbb a diófa körül, majd az utcán kipróbálta. Tudta, a látók tanácsait követni kell, rosszat neki ki akarna?

Kijárta az általános iskolát, kijárta a gimnáziumot is. Jól mesélő, kellemes hangú Karvai, s örök optimista. Akkor már túl volt néhány bravúron, Wartburgot, Zsigulit kormányzott az utasításokat betartva, majd egy rádió munkatársai még tankot is vezettettek vele. Műsora is lett, amiért állást, pénzt nem kapott, egyet kértek tőle: annyi a gonoszság a világban, mindig csak pozitív gondolatokat mondjon. S ő naponta háromkor kelt, vonatra ült, majd Rétságon átszállt, hogy idejében a munkahelyére, a Főkefe Nonprofit Kft.-hez érjen, amit a világ legjobb munkahelyének tart, mert ott értékes emberként kezelik. Dobozokat hajtogatott és pozitív dolgokat mondott. Jót derült azon, hogy a vonata reggel időnek előtte állt meg, ő figyelmetlenül lelépett, s a peron helyett a töltés oldalán legurult. Kacag azon is, hogy a gyógyszeresdobozon nem tüntetik fel Braille-írással, mit tartalmaz, így megesik, mást szed be, mit szeretne. Volt ő nős ember is: fiatalon házasodott, a lánya maholnap 21 éves lesz. Elvált, de volt asszonyáról ros?szat nem mondana, legfeljebb an?nyit, szerelmük elmúlt, együtt élni már nem volt jó. Egyedül még ros?szabb. Mindent újra kellett tanulnia, mosott, főzött, takarított. Ember, mit nagyon akar, arra képes.

Őt is felfedezte Nagy Sándor és Borsi Gergő. Motorra ültették, s ő a Hungaroringen, fülében folyamatos utasításokat követve, ötven kilométeres sebességgel körbeért. Nem félt, kérdem. Buta kérdés ez. Ki fél, csak magától fél, ő bízik magában és a segítőiben. Jet skivel vízen száguldott. Az azért „meleg” volt, vízen tájékozódni nehéz, az utasításokból meg keveset hallott. Most engedélyekre vár, kvadot vezetne, utána vonatot és helikoptert. Nősülne is. Az ismerkedéshez annak, hogy Karvai „celeb” lett, semmi köze. Anitával évek óta együtt dolgoznak. Néha a kávéautomatánál találkoztak, köszöntek egymásnak. Anita látó volt, de egy műtéti mérgezés okán mind rosszabbul lát. Tudta, ez a férfi kell neki. A júniusi esküvőre csak két dolgot kért: bérelt kabrióval menjenek, és menyasszonyi ruháját Karvai az esküvő előtt ne lássa. Szívem, ezt nehéz lesz megállnom, mondja a férfi, s újra nevet. Tudja, érzi, nagyon boldogok lesznek együtt és a két gyerekkel, mert annyit terveznek. Az élet szép, még akkor is, ha nem látszik mindig annak.