Belső képek mozija

DAGANATOS GYEREKEKET nevelő szülőknek szerveznek csoportot, a kórral szembesülő felnőtteket is tréningre hívják. Fodorné Vincze Anna pszichológus szerint fontos a lelki támogatás is. A Simonton-módszer a képzelet gyógyító erejét mozgósítja.

Család-otthonPalágyi Edit2016. 05. 10. kedd2016. 05. 10.
Belső képek mozija

A rákbetegség diagnózisa mindenkit sokkszerűen ér, családok életét változtatja meg. Nem az orvosi kezelések helyett, hanem azok mellett sokat jelent a pszichológus támogatása és a sorstárs közösség ereje.

– Nincs nehezebb egy szülő számára, mint ha a gyermekénél kiderül, hogy nagy a baj. A felnőttnek ilyenkor arra is vigyáznia kell, hogy ne mutassa a kétségbeesését. Sok család szétesik az ilyen megterhelő helyzetben, ezért is fontos, hogy segítő kezet nyújtsunk – magyarázza Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus, aki „Erőforrás” csoportot szervez a rászoruló szülők számára. Emellett az alapítványuk évek óta tréningeket tart azoknak, akiknél megállapították a rák diagnózisát. Az amerikai onkológus-pszichológus házaspár által kidolgozott Simonton-módszert az orvosok is ajánlják a kezelések kiegészítésére. A test és az elme kapcsolatának megerősítésére szolgáló tréningeket több helyen alkalmazzák, így például a fővárosi Szent László Kórház mellett működő Tűzmadár Alapítványnál is. Tőlük, dr. Prezenszki Zsuzsa pszichiátertől és dr. Rohánszky Magda onkopszichológustól tanult Vincze Anna, aki Egerben és Miskolcon vezet ingyenes csoportot.

– Sok embert kísértem már ezen az úton, s több beteget is elvesztettünk, akik az alternatív módszerekben bízva visszautasították az orvosi kezeléseket. A rák gyógyítása viszont elképzelhetetlen a pszichés tényezők figyelembevétele nélkül. A Simonton-módszerre sem csodaszerként kell tekinteni, de a kezelés kiegészítéseként javíthatja a túlélés esélyeit. A beteg megtanulja, hogyan mozgósítsa belső öngyógyító erőforrásait, miképpen nézzen szembe a szenvedés és a halál tabunak számító kérdésével.

A dolog lényege: képzeletünk, gondolkodásunk tudattalanul is hat testünk működésére.

Ez lehet megbetegítő éppúgy, mint az öngyógyítás forrása. A beteg hozzáállása, lelkiállapota befolyásolja az immunrendszer működését, s így a kór kimenetelét – magyarázza Vincze Anna. A Regionális Egészségügyért Alapítványukat egy gyógyult beteg hozta létre, azóta pályázati támogatásból számos programot, így például élettábort is szerveztek a sorstársaknak.

A lélekgyógyász találkozott olyan esetekkel, amikor a beteg kitűzött maga elé egy célt és abból merített erőt. „Olyan nincs, hogy ezt az unokát ne látnám felnőni” – mondta egy férfi, és elszánása hozzájárult, hogy legyőzze az előrehaladott kórt. Előfordul az is, hogy a gondolat megbetegít: „Ha anyám 44 évesen halt meg rákban, velem is ez történhet” – retteg például egy asszony, ami önbeteljesítő jóslattá válhat. Ezért fontos a szemléletváltás: amellett, hogy megkeressük a legjobb orvosi ellátást, életben tartó célokat is találnunk kell.

Az egészség megőrzésében is használható a Simonton-módszer, ami egyben számos új technikát is felkínál. Ilyen a relaxáció, a meditáció, illetve a belső képek „mozija”. A betegek elképzelik, hogy az immunsejtjeik felveszik a harcot a kórokozókkal vagy a daganatos sejtekkel. Akadt olyan idősebb úr, aki azt képzelte: a teste a folyó és a fehérvérsejtek a rendteremtő piranhák. Másnak az jött be, hogy hadseregként gondolta el az immunrendszerét, amely győzelmet arat a kór felett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek