Éljen, éljen, éljen, valamint hip, hip hurrá - itt az ötszázadik!

Éljen, éljen, éljen, valamint hip, hip hurrá, továbbá: szép volt, Kutyapostás! Ha megengedik, ezzel a rövidke üdvrivalgással köszönteném az 500. Kutyapostát, és egy kicsit a Kutyapostást is… (Ki nem feledve természetesen az Olvasót, akiért mindez van, s aki levelei, telefonhívásai szerint hetente kitünteti figyelmével soraimat.)

Család-otthonSzücs Gábor2016. 05. 18. szerda2016. 05. 18.
Éljen, éljen, éljen, valamint hip, hip hurrá - itt az ötszázadik!

Szóval itt tartunk a rovattal, ami egyébként tizenegy éve indult újra; az idősebb előfizetők talán emlékeznek még, hogy sok évvel korábban is működött ezzel a címmel egy hasábnyi kutyázás, persze, nem ilyen jó…

Ezen a remélem, nem csak nekem szép ünnepen megint csak hazabeszélek: a mai írásom hőse ismét Sancho kutyám lesz. De elébb némi tudományos magyarázat következik egy lelki nyavalyáról, a több száz féle fóbia egyikéről, mégpedig a neofóbiáról, ami az újtól való félelmet jelenti. Eredetileg gasztronómiai kórt rögzített, azokat hívták neofóbnak, akik kerülték az ismeretlen ételeket.

Külön esettanulmányok születtek, például: hogyan szerettessük meg a gyerekkel a spenótot. Ma már a neofóbia kinőtte ezt a konyhai beskatulyázást, s általában is beszélhetünk arról, hogy némelyek – rengetegen – irtóznak minden újtól, minden változástól. Hogy egy egészen szélsőséges példát említsek: az amerikai kisvárosok azért tűnnek egyformának, mert valóban azok. Mindenütt azonos a posta, a rendőrség, a gyorsétterem, mégpedig azért, hogy az állandóan költözködő amcsik bárhol otthon érezzék magukat.

De, hogy rátérjek Sancho neofóbiájára, ő pontosan olyan, mint egy kisgyerek. Akit, tudjuk jól, lehetőleg nem szabad rángatni – akkor nyugodt, akkor fejlődik, ha mindig, minden nap, minden órában ugyanaz történik vele. Ez jelenti számára a biztonságot. És Sancho számára is. Aztán, ha valami mégis kizökkenti a napi rutinból, megijed, és ha nem is ugatni, de méltatlankodva puffogni kezd. Ahogy tette ezt, amikor motort vettem, és először látott bukósisakban, vagy teszi, ha a reggeli ébredésséta- reggeli rituáléjába bármi hiba csúszik, vagy, mint a minap, amikor idegen, mit idegen: egyenesen egy IDEGEN érkezett hozzánk vendégségbe. (Amúgy a lányom spanyol színészbarátjáról, Manuelről, egy kedves fiatalemberről van szó.) Mit mondjak, az első este a puffogástól volt hangos, Sancho alig akart beletörődni, hogy egy fővel bővült a létszám. Némi problémát csak az okozott, hogy a spanyol betolakodó viszont – első látásra legalábbis úgy tűnik – enyhe zoofóbiában, vagyis állatoktól való félelemben szenved. Ez egyébként a tankönyv szerint az egyik leggyakoribb fóbia: számos alfaját különböztetik meg. Lehet rettegni pókoktól, kígyóktól, madaraktól, szőröstől, tollastól egyaránt. És most kiderült, a neofób berni pásztoroktól is.

Azt hiszem, Sanchóval fóbiaügyi tananyag leszünk…

Ezek is érdekelhetnek