Engedd el a kezem! - Valóban, csak annyi segítséget adnak, amennyire feltétlenül szükség van

STRÁZSAPROGRAM, avagy út az önálló élethez. E címmel zajlik egy alföldi tanyán az értelmi fogyatékkal élő fiatalok önállóbbá válását segítő projekt. Egyebek mellett egészséges kortársaik napi rutinját tanulják meg.

Család-otthonBorzák Tibor2016. 05. 12. csütörtök2016. 05. 12.
Engedd el a kezem! - Valóban, csak annyi segítséget adnak, amennyire feltétlenül szükség van

Szabadszállás határában jellegzetes alföldi környezetben húzódik meg a Strázsa-tanya. Szántóföldek, rétek, akácosok ölelik a portát. A berendezés tükrözi a kiskunsági emberek tárgykultúráját, ami pedig modern, az a kényelmet szolgálja. Német Csaba és felesége, Németné Horváth Beáta 2007-ben talált rá e csöndes tanyára. Nem sokkal később hátrahagyták Pest közeli életüket, és három gyermekükkel végleg ideköltöztek. Elvarázsolta őket a természet és a vidékiek nyitottsága.

Először is az öreg házat a tanyasi vendéglátás szolgálatába állították, majd pályázati segítséggel felépült az új vendégház. Nemcsak a világ zaja elől elvonuló felnőttek kedvelik e helyet, hanem a táborozó diákok is, akik a táj szépségeinek felfedezésén túl megtanulják a tanyasi életformához kapcsolódó tevékenységeket: többek közt kenyeret dagasztanak, lángost sütnek, lovagolnak, vályogtéglát vetnek, íjászkodnak, ellátják a jószágokat. Ma már ugyanezt teszik az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok is, akiknek önállóbbá válását képzésekkel, közösségi és kulturális programokkal segítik.

– A lányom húszévesen jött ide nyári lovastáborba – meséli Várhelyiné Monostori Ágnes, a szövetkezet munkatársa. – Életében először maradt távol a szüleitől. Rajta kívül nem volt másik értelmi sérült, mindenki azonnal elfogadta. Nagyon jól érezte magát, alig várta, hogy újból visszamehessen a tanyára. Ez a sikeres integrált tábor indította el a közös gondolkodást, hogy megoldást találjunk Rita és a hozzá hasonló értelmi sérült fiatalok hosszú távú foglalkoztatásához, lakhatásához. Tapasztalatból mondom: ha egy fogyatékkal élő kikerül az iskolai rendszerből, a teljes bizonytalanság vár rá. El sem tudja kezdeni a felnőtt életét, mert munkát nem talál, a napközis ellátáson kívül a lakhatása sincs megoldva, pedig fontos, hogy a szülők mielőbb gondoskodjanak a jövőjükről. Németné Horváth Beáta, a szövetkezet vezetője veszi át a szót: – Kezdetben rövidebb-hosszabb napra jöttek szülőkkel, majd nélkülük. Meggyőződhettünk róla, hogy az értelmi fogyatékossággal élő fiatalokra milyen jó hatást gyakorol a tanyasi környezet. A családban ők örök gyerekek, de mi felnőttként tekintünk rájuk. A felkészítés során hasznos elfoglaltságot, értelmes tevékenységet teremtünk számukra. A támogatással megvalósuló önálló életre készítjük fel őket, akik a szüleik elengedésében is nagy lépést tehetnek előre.

Az érintettek vetették fel, hogy tegyük rendszeressé a programokat. Néhány éve elindítottuk a Strázsapróbát. Mivel a szülők lehetőségei korlátozottak, pályázati forrásokat és támogatókat kerestünk.

A Strázsapróba az értelmi sérültek egészséges kortársainak napi rutinját modellezi. Csak annyi segítséget adnak a résztvevőknek, amennyire feltétlenül szükségük van. Ennek hozományaként állt össze az Út az önálló élethez képzés, melynek során a fiatalok háztartási, udvari-erdei és állatgondozási munkákban vesznek részt. Az örömteli, eredményes munka növeli az önbizalmukat, segíti az önállósodásukat. S miután gyakran bejárnak a közeli Szabadszállásra, illetve közösségi programokon is részt vesznek, a település lakossága egyre elfogadóbb velük szemben, ami remek eredmény. Nemrég akkreditált munkahellyé váltak. A jövőben szeretnének minél több értelmi sérültet foglalkoztatni, és a kisvárosban támogatott lakhatást beindítani. A szövetkezet munkatársai a Strázsa-tanyára kiránduló „ép” diákcsoportokat is bevonják a fogyatékkal élők világába.

A táborokat érzékenyítő foglalkozással kezdik: a szerepjátékok során mindenki megtapasztalja, mit jelent valamilyen fogyatékkal élni, milyen lehet a sérült emberek világa. A diákok így sokkal fogékonyabbá válnak a fogyatékossággal élő embertársaik problémáira. A felnőttek is sokat tanulnak a résztvevőktől, akik az átélt élmények hatására megnyílnak, s gyakran megrázó történetek is napvilágra kerülnek. Én sem jöttem el szívszorító élmény nélkül: a riport végén odaszaladt hozzám Adrián, megszorította a kezem, nem akart elengedni. Megígértem neki: látjuk még egymást!

Ezek is érdekelhetnek