Guba Zoltán: Virágot anyának!

Most is menne, de anya áll előtte, aki, ha lehet, még kisebb lett. Háta kifliben hajlik, már nem lép, csak csoszog, de reménykedve mondja, kisfiam, főztem neked krumplis tésztát, az alját kicsit odakapattam, ahogyan szereted. Kamaszkorodban nem tudtam akkora lábasban főzni, hogy rögtön meg ne edd. Azt hittem, kilyukadt a gyomrod, ugye, kérsz? Persze, felelte a férfi, lopván azért az óráját lesve. Néhány perc késés még igazán belefér. Mérges volt az anyjára, a konyhában miért szöszmötöl annyit.

Az is idegesítette, hogy míg kapkodva evett, az anyja könnyes szemmel őt nézte. Már nem mondta, leszokott róla, hogy ismételgesse, úgy eszel, mint apád, sietve, mint ki attól tart, elveszik előle az ételt. Nem mondott ilyet, csak elérzékenyülve nézte, hogy a fia megkomolyodott, már őszül is. Kávét kérnél, kérdezte az anya, mikor látta, fia végez az étellel. Jaj, arra már tényleg nincs időm, felelte a férfi, anyját ölelte, s érezte, még annál is soványabb , mint hitte. Anya, jövő héten jövök, ha nem, telefonálok, ígérte, de már azon agyalt, merre menjen a városban, hol kisebb a dugó, hogy félóránál többet tényleg ne késsen. Az autó ajtaját nyitva jött rá, nem viselkedett szépen, nem mintha édesanyja várná tőle, de semmit nem vitt, egy csokit vagy virágot sem. Azt sem kérdezte tőle illendőségből, hogy vagy? Na, majd a jövő héten, nyugtatta magát.

De a jövő heti találkozóból csak egy telefon lett, hogy mi jól vagyunk, veled mi van? Velem, kisfiam, minden rendben, mondta az anya, bár a hangja kissé erőtlennek tűnt. Biztos, kérdezte a férfi. Miért lódítanék, felelte az anya. Azután két napra rá a szomszédok telefonáltak: a mamát éjjel kórházba kellett vinni. Kapkodni sajnos már nem kell, útközben, a mentőautóban meghalt. Úristen, mondta a férfi, de erőt mutatott, nem sírt. A gyerekeket nem kell megijeszteni, ez a világ rendje, egyszer mindenkinek el kell menni. Jobb így neki, sokat szenvedett, annyi baja volt már, próbálta magát is vigasztalni a férfi a friss sírnál. A temetésen megfogadta, hetente kimegy a sírhoz, s jót „beszélgetnek”.

A hétből hónapok lettek, hogy a naptárt nézve beírja, anyák napja, anyu sírjához virágot vinni! Azután rájön, aznap külföldön lesz, majd megkéri valamelyik gyerekét, vagy inkább a titkárnőjét, vigyen friss virágot a sírra. Anya biztos örül majd neki, de ha nem, egy édesanya megbocsát, mindig megbocsát.