'Az új párja szereptévesztésben van - a normális párkapcsolatba ez nem fér bele'

Kedves Ágnes!
Az elmúlt héten megjelent olvasói levélben leírt eset arra késztet, hogy megírjam a mi történetünket. Az alaphelyzet hasonló, de a konfliktus más. Viszont attól tartok, a végkifejlet mégis ismerős lesz… Hat évvel ezelőtt elváltam, évekig egyedül neveltem a most tízéves kisfiamat. A válásunk nem volt viharos, mindenben szépen megegyeztünk. Mára egészen jó, szinte baráti, vagy inkább „rokoni” viszony alakult ki köztünk. A volt férjem azóta is egyedül él, én azonban három évvel ezelőtt találkoztam egy férfival. A találkozásból szerelem lett, két éve hozzánk költözött. A kisfiammal hamar megtalálták a közös hangot: Zoli kedves hozzá, foglalkozik vele, ő tanította meg úszni. Tényleg jóban vannak. De a fiam imádja az apját, akivel nagyon jó a kapcsolata. Az apja nemcsak kéthetenként viszi el kötelező láthatásra, hanem egyeztetés után bármikor megteheti. És minden este felhívja. Azonkívül bőkezű tartásdíjat fizet.
Mivel minden rendben, ezért semmi okom rá, hogy haragot tartsak a volt férjemmel. Ez azt jelenti, hogy ha jön a gyerekért, leültetem, főzök egy kávét, beszélünk a fiunk dolgairól. Ha éppen sütöttem, megkínálom. Mindezért az új párom nagyon haragszik. A múltkor arra jött haza, hogy a fiammal és az apjával hármasban nevettünk valamin a konyhában, mire köszönés nélkül elviharzott mellettünk. Bántja, hogy a fiamnak az apja az első, ő csak utána következhet. Azt akarja, hogy tartsuk be a kéthetenkénti láthatást. Követeli, hogy ne járjon be hozzánk az exem. Már azzal is megvádolt, hogy flörtölök vele. De ez teljesen alaptalan! Viszont annak nagyon örülök, hogy a kisfiamnak teljes értékű a kapcsolata az apjával is, akit imád. És az én lakásomba az jöhet, akit én beengedek. Most nagyon sokat veszekszünk, sajnos, már a szakítás is szóba került…
Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!
Szomorú, ha az emberek problémát kreálnak ott is, ahol nincs. Az új párja nagyon rosszul fogja fel a helyzetet. Aki az életét összeköti egy gyermekes anyával, annak számolnia kell az apával is. Dicséretes, hogy a barátja szereti a kisfiút, de szereptévesztésben van. Próbálja megértetni vele, hogy lehetnek nagyon jó barátok a gyerekkel, de nem kell az édesapával rivalizálnia. Arról nem is beszélve, hogy nem parancsolgathat arról, ki jöhet be a lakásba és ki nem. És nemcsak azért, mert ez az ön lakása, hanem azért is, mert a normális párkapcsolatba ez nem fér bele. Hiszen minden jó lehetne! Használja ki a dolog jó oldalát, szervezzen kettejüknek programot, amikor a gyerek az apjánál van. Szakítani csak akkor kell, ha a barátja végképp megmakacsolja magát.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes