Plébános a konyhában - Arról álmodott, hogy pap vagy szakács lesz: gasztropap lett

Hallottam már gördeszkás plébánosról, de gasztropapról még nem. Nemrég azonban a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban volt szerencsém a főztjét is megkóstolni. Olyan finom nyírségi lakodalmas levest, illetve fahéjas gurulós fánkot tett le az asztalra, hogy mindenki megnyalta a tíz ujját. Öltözéke alapján is szakácsnak gondolhatta, aki nem hallott még róla. Paskó Csaba főzőszenvedélye remekül összefér Isten szolgálatával, szűkebb környezetében már senki nem tartja csodabogárnak. De annak is sora van, ahogyan eljutott idáig. 

– Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy pap vagy szakács leszek – meséli az atya, aki immáron mindkét „szerepkört” teljes odaadással végzi. – A vajdasági Bajmokon születtem, Szabadkán jártam egyházi gimnáziumba, majd a Pécsi Hittudományi Főiskola mellett elvégeztem a Janus Pannonius Egyetem ének–karvezetés szakát. Nem akartam Magyarországon maradni, azonban a háború miatt nem tudtam visszamenni. Szerencsére lehetőségem nyílt a Grazi Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán tanulni, ahol orgonából és vezénylésből diplomáztam. 

Paskó atya pályafutása Szabadkán kezdődött. Az egyházmegye felszentelt papja és a székesegyház káplánja, majd a bazilika karnagya és zenei koordinátora lett. Visszatért a grazi egyetem posztgraduális képzésére, illetve több európai országban is járt kurzusokra. Aztán kinevezték a szabadkai egyházmegye zeneigazgatójának, ezt a feladatát máig ellátja. Éveken át irányította a városi filharmonikusokat és a kamarakórust. Lelkesen szervezte a koncerteket, Kodály Psalmus Hungaricusa és Mozart Koronázási miséje éppúgy belefért a repertoárba, mint a Szegedi Szimfonikusokkal vagy a Cotton Club Singersszel közös produkció. A Kék Duna keringő és operettek is a repertoárja részét képezik. 

– Aztán megváltozott a politikai légkör Szabadkán, az új rendszer irányítói mindenkit lecseréltek. Nyíltan a szemembe mondta a polgármester, ha nem Paskónak, hanem Paskovicsnak hívnának, továbbra is számítana rám – vázolja sorsának alakulását a katolikus lelkipásztor. – Szűkültek a zenei lehetőségeim, ekkor döntöttem el, hogy Kelebiára megyek plébánosnak. Szabadidőmben kezdtem a gasztronómiával foglalkozni. Szegeden OKJ-s szakácsképzésre jártam, Budapesten részt vettem Bernard Deleglise francia mesterszakács két hónapos kurzusán, és díjat nyertem egy cukrászexpón. Édesanyám szakácsnő volt, tőle is ragadt rám valami. Évtizedek óta gyűjtöm a recepteket, sorra kipróbálom őket. Sosem lehetek annyira fáradt, hogy ne vonuljak be a konyhába kísérletezgetni. A szakácsmesterség sem nélkülözheti az elhivatottságot. 

A kelebiai plébános a gasztronómiát összeköti a pasztorális élettel. Asztalhoz ülteti a tanácstagokat, megkínálja őket a főztjével, s mire minden falatot eltüntetnek, az aktuális tennivalókat is megbeszélték. Máskor az asszonyokkal együtt sütkérezik, a gyerekekkel meg palacsintapartit rendez. Pár éve szakácskönyvet adott ki, ami már három kiadást ért meg, és követhetők tanácsai a közösségi portálon is. Nincs kedvenc gasztroirányzata, az ételek tekintetében is „mindenevő”. 

– Vidékünkre jellemző a szőlő- és gyümölcstermesztés, így a borászatnak és a pálinkafőzésnek is erősek a hagyományai – adja tudtunkra Paskó atya. – Plébániánknak nincsenek földjei, egy hercig kis kertünk viszont van. Terem annyi szőlő, amiből misebor készül, lekvárt pedig meggyből, sárgabarackból és szilvából főzünk. Ezek értékesítéséből már némi bevételünk is származik, amit visszaforgatunk a gazdálkodásba. Mindeközben erősödik 1500 fős hívő közösségünk. A vasárnapi mise után pálinkakóstolót szoktunk tartani, ezzel elértük, hogy a férfinépség is eljön a templomba. 

Paskó Csaba a lelkipásztori szolgálaton, a szakácskodáson és a gazdálkodáson túl a település fejlődését is szívügyének tartja. Megálmodta a Márton Áron Közösségi Házat, ahová minden korosztály betérhet majd. S még valami, amiben a plébános példát mutatott: rákényszerült a változtatásra, ám nem esett kétségbe, megtalálta az újabb útját.