Unja a bunkóságot az anyós - a vejének nem volt gyerekszobája

Kedves Ágnes!
Megfigyelte, hogy az anyósviccek mindig a vő és az anyós viszályáról szólnak? Mivel az általam ismert esetekben éppen hogy a meny és az anyós közt léteznek problémák, ezt butaságnak tartottam. Egészen a közelmúltig. Hozzáteszem: a menyem és köztem a legnagyobb megértés és szeretet folyamatos. Már nem él az édesanyja, s ő maga mondta – ráadásul a hátam mögött –, hogy én pótolom az anyukáját.
A vőm két éve került a családba. Csendes, rendes fiú, szeret dolgozni, nem iszik, nem dohányzik, és láthatóan szereti a lányomat. Ennél nem is kívántam többet. De most három hete nálunk laknak, mert építkeznek. Feladták az albérletet, hogy azon is spóroljanak, ellakhatnak a nagymama régi lakrészében: van ott egy szoba, fürdőszoba és gardrób. Én hívtam meg őket, rezsit nem kell fizetniük.
A legjobbat akartam, de nem gondoltam, hogy ennyire idegesít majd a vőm modora. Illetve a modor teljes hiánya. Nem köszön, amikor belép a közös helyiségekbe, sem amikor elmennek lefeküdni. Ha az orra előtt ejtek le valamit, elnézi, hogy én hajoljak le és vegyem fel. Ha a kapu előtt összefutunk és én nehéz szatyrokat cipelek, ki nem venné a kezemből. Azzal is segítek nekik, hogy főzök rájuk, meleg ételt kapnak esténként és hétvégén.
Belapátolja az ételt, de soha nem köszöni meg a végén. Ha a számítógép előtt vagyok és kimegyek egy pohár vízért, azonnal odaül, becsukja a megnyitott oldalaimat, s a gépet ő használja tovább. Ha éppen vendég van nálunk, köszönés nélkül átvág a közös helyiségen. És még sorolhatnám a bunkóságait tovább… Múltkor már nem bírtam ki és szóltam a lányomnak. Ő meg védte: csak arról van szó, hogy Péteréknél otthon nem adtak semmi ilyesmire, nem volt kitől eltanulnia a finomabb stílust. Ő nyesegeti, már vannak is eredmények, de nem akarja nyaggatni.
És várhatóan még decemberig nálunk laknak… Mit csináljak: szóljak vagy nyeljek? Tudom, hogy mindezek nem nagy dolgok, csak éppen irritálóak.
Üdvözlettel: Ilona

Kedves Ilona!
Megértem bosszankodását, én ugyanígy éreznék hasonló helyzetben. Valóban nem nagy, de alapdolgokról van szó. Hát igen, a vejének – régi kifejezéssel élve, átvitt értelemben – nem volt gyerekszobája. Azt gondolom, mégse szóljon neki. De a lányának sem, mert ha visszamondja a férjének, abból sértődés, harag lesz. Az is lehet, hogy ha hosszabb ideig önöknél laknak, ragad rá valami az elemi udvariassági formulákból. Mivel ön is elismeri, hogy amúgy rendes ember, jól bánik a feleségével – hátha fejlődik valamit. Viszont a számítógép ilyen elbitorlását nem engedném. Bevezethetne valami szabályt: például este 6-tól 8-ig használják ők a gépet. S mindezt kedvesen, nyugodtan, de határozottan jelentsék ki.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes