Ne hidd, hogy elfuthatsz

Az öltözőben már gyülekeznek a lányok, hamar elmondják, hogy elsősorban a megelőzés miatt tanulnak önvédelmet. Támadás még nem érte őket, bár egyikük már leterített a buszon egy férfit, aki tapogatni kezdte. Alexandra tisztában van vele, hogy az éjszakai szórakozás is számos veszélyt rejt, de úgy véli, magabiztosságot ad egy nőnek, ha tudja, hogy képes magát megvédeni. Kriszta megemlíti, hogy egy kórház pszichiátriai osztályán dolgozik, ott is jól jön, hogy tud vigyázni a testi épségére.

Kovács Ildikó és Fürtös János évek óta foglalkoznak önvédelmi oktatással, mindketten több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Az edzést bemelegítéssel kezdjük, csinálom is lelkesen, de a kúszással súlyosbított gyakorlatoknál gyorsan kiderül, hogy bizony mindenkinek akad mit javítania az állóképességén.

– A földön való mozgás nagyon fontos, hiszen a támadás során pillanatok alatt a földre lehet kerülni – magyarázza Ildikó. Itt már kezdem látni, hogy a túlélés egyrészt erőnlét, másrészt technika kérdése. Később János megerősít abban, hogy az elfutás naiv elképzelés. Aki nem fut rendszeresen, nem fog tudni elszaladni, másrészt magas sarkú cipőben vagy egy vékony papucsban erre semmi esélye sincsen.

Ildikó test test elleni küzdelmet vezényel, itt ér az újabb sokk: a nálam jóval alacsonyabb és feleannyi testsúlyú Alexandra úgy eltaszigál a terem végébe, hogy semmi ellenállást nem tudok tanúsítani. A gyakorlás során védőpárnákat viselünk, hogy tompítsák a rúgások, ütések erejét. Nem akarom elképzelni, milyen lehet ez élesben. Én itt már kiszállok a gyakorlásból, mert elkezdődik a földharc. Konkrét helyzeteket gyakorolnak: mit tehet a lány, ha meg akarják erőszakolni, hogyan szabadulhat ki a fojtogatásból. Ildikó lépésről lépésre bemutatja a mozdulatokat, majd a lányok a fiúkkal gyakorolnak, hogy minél valódibb legyen a helyzet.

Közben leülök János mellé beszélgetni.

– A nőknek azt kell megtanulniuk, hogy küzdjenek, ne adják fel. Ha harcolnak, akkor hamar előfordulhat, hogy a támadó odébb áll, könnyebb prédát keres – mondja. Az is fontos, hogy tisztában legyünk vele: veszélyhelyzetben, az adrenalin hatására az emberek többsége lebénul, egy hang sem jön ki a torkán az ijedtségtől. Szóval akkor a kiabálás is kihúzva a mentőstratégiák sorából.

– Ha a megtámadottnak mégis marad annyi lélekjelenléte, hogy képes kiabálni, akkor ez pár egyszerű és egyértelmű mondat legyen – tanácsolja János. – Nem ismerem magát! Hagyjon békén! Ez az ember ki akar rabolni! – ebből a többi ember számára is világos lesz, hogy támadásról van szó, segítséget kell hívni.

A csapat ekkor kezdi el gyakorolni, miként védhető ki, hogy a táskát letépjék a vállunkról. Ildikó megmutatja: tömegben mindig erősen fogjuk a táskánkat, szorítsuk a hasunkhoz. Aztán megtámadja őt az egyik fiú, Ildikó két rúgással kibillenti az egyensúlyából, a földre viszi.

– Ahhoz, hogy zsigerből menjenek ezek a technikák, sokat kell gyakorolni – magyarázza János. Három-négy hónap edzés után már jó eséllyel bárki képes lesz elhárítani a támadást. Az önvédelem nem függ az életkortól, jártak már itt hetven feletti tanítványok is, akik személyre szabottan képesek voltak megtanulni a védekezést vagy azt, miképpen kell sérülésmentesen a földre érkezni, mert ez adott esetben életmentő lehet.