Édes szenvedély - Sokan csak beugranak, aztán itt szinte megáll velük az idő

– A múzeum megnyitása azt jelenti, hogy már történelmet írhat a Szamos család?

– Egyértelműen. Édesapám 80 esztendeje vágott bele a cukrászatba, és 45 éve kezdett saját vállalkozásába, amit a marcipánra épített. Őrületes szenvedéllyel vitte tökélyre a marcipánrózsákat és -figurákat, ezekkel alapozta meg a hírnevünket. Amikor infarktust kapott, dönteni kellett: eladjuk az üzletet, vagy valaki folytatja a családból. Nagyon sokat köszönhet a cég a férjemnek, Kelényi Gyulának. Fantasztikus ember, ráadásul kiváló gépészmérnök. Még a Csepel Autógyártóban dolgozott, de már célgépeket tervezett apámnak, amelyekkel jóval több marcipánt lehetett gyártani, mint kézzel. A kritikus pillanatban elvállalta a kisipar vezetését és fejlesztését, s a '80-as évektől jelentős lendületet kapott a cég. A gyerekeink is megfertőződtek: az egyik fiam a cég gazdasági igazgatója lett, a másik pedig a marketinget és a fejlesztéseket viszi. Az unokáim még nem mutatnak érdeklődést a cukrászat iránt, de számukra az a természetes, hogy biztosan minden gyereknek, de legalábbis a nagyszüleiknek van egy cukrászdája.

– A Parlament szomszédságában megnyílt Szamos Cafe szakít a hagyományokkal. Nyoma sincs a barokkos, díszített bútoroknak, az arisztokratikus belsőnek. Inkább modern, könnyed hely, Kürthy Hanna festőművész hatalmas tusrajza fogadja a betérőket. Ráadásul önkiszolgáló kávézóról van szó. Mi a váltás oka?

– Ma már nem divat „apácaruhába” öltöztetni a felszolgálókat. A túl elegáns helyre nem ugrik be csak úgy az ember, ám ide igen. Sok a turista, az ország minden részéről jönnek csoportok, családok, hogy megnézzék a Parlamentet. Mindenkinek jólesik utána beülni ide egy jó kávéra, süteményre, szendvicsre. Itt szinte megáll az idő, ha csak egy órácskára is. Ezért is hoztuk létre a múzeumot az emeleten.

– Nem lehetett egyszerű összegyűjteni a több mint háromezer tárgyat. Háromlábú mexikói kakaóbabőrlőtől kezdve a XVIII. századi botanikai metszetekig számtalan eszköz, használati tárgy és míves munkák tucatjai kaptak itt helyet, melyek mind-mind a csokoládéhoz és a marcipánhoz kötődnek.

– Ez is a férjemnek köszönhető, harminc év szenvedélye és gyűjtése mutatkozik be. A szakmaiság fontos szempont volt a kiállítás létrehozásában, S. Nagy Anikó muzeológus csaknem egy évig dolgozott rajta. Ez a múzeum egyfajta misszió, tudtam, hogy előbb-utóbb sikerül, mert számomra nincs lehetetlen. Matematika–fizika szakos tanár vagyok, világéletemben azt tanultam, hogy mindenre van megoldás. Az életben is azt vallom: nincs lehetetlen.

– Már 25 üzletük működött Magyarországon, amikor két évvel ezelőtt Bécsben is nyílt Szamos cukrászda. Miért lépték át a határt?

– Talán azért, hogy megmérettessük magunkat, s egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Finomabb Sacher-tortát készítünk, mint a bécsi cukrászdák, gondolom, ez elegendő bizonyíték. A kézművesség arrafelé is leáldozóban van, de nálunk még mindig az édesapám szlogenje él: a minőség mindenekfelett. A pilisvörösvári műhelyben 500 alkalmazottunk dolgozik, az igényes kézi munka ma is elvárás. A termékeink 30 százaléka külföldre megy, nemzetközi szinten is elismernek bennünket.

– Az édesapja több mint tizennégy éve halt meg, az utódok pedig meglehetősen messze kerültek a marcipánrózsáktól. A torták mellett már a péksütemények és a szendvicsek is ott sorakoznak a palettán. Mit szólna hozzá, ha ezt látná?

– Nagyon boldog lenne. Ahogyan a 95 éves édesanyám is az, aki szerencsére még velünk örülhet.