Az én képernyőm: Szépség és méltóság

Akárcsak fiatalkori filmjeiben: A vágy villamosában is tökéletes. A férfi sztároknak talán könnyebb, őket nem érinti annyira az ideál változása, ha jó színész és még jóképű is, akkor ma is érvényes.

A nők viszont… Bizony, el tudunk avulni. És nem csak mi, privátok, hanem a színésznők is. Greta Garbo, Marlene Dietrich és más végzet asszonyai: külsejüket és játékukat elnézve, hát bizony nagyon más ma az ízlés. De érdemes elgondolkodni Karády Katalinon is, az utolsó magyar szupersztáron. Mai szemmel nehéz megértenem, mitől lett az. Nagydarab, csontos arcú, játszani nemigen tudott, és mégis tarolt. Talán mert más volt, mint a kor színésznői, a Szeleczky Zita-féle babaarcú szépségek, s talán sötét, mosolytalan, súlyos egyénisége éppen passzolt a kor hangulatához.

De volt nekünk egy olyan filmsztárunk is, akinél szépség, tehetség, lélek és szív teljes összhangban állt. Minden idők legszebb magyar színésznőjéről, Bara Margitról beszélek. Közelmúltbeli halála okán most sorra vetítik a filmjeit. Igazából mindet láttam már, többször is. De most újra megnéztem őket. Mindegyikből kiragyog, mindegyiket megemeli. Mint a Ház a sziklák alatt Zsuzsája, a Szegény gazdagok Anyicája, a Hideg napok tisztfelesége, a Katonazene orvosfelesége. És mindenekelőtt a Bakaruhában Vilmájaként, legszebb szerepében. A szerelmes, becsapott cselédlányt nem alakítja, éli. Vilmája olyan, mint egy királynő, megjelenésében és emberi méltóságában is. Bara szépsége és tehetsége az egyszerű történetet szinte példázattá emeli.

Legutóbb pedig a Kertes házak utcája című 1962-es filmet vetítették az M5 kulturális csatornán. Akkoriban merésznek számított az alapötlet: a jómódú főmérnök háztartásbeli felesége unatkozik, deprimálódik otthon, céltalan az élete, vágyik vissza a szövőgép mellé. (No, ez az utóbbi azért kissé erős…). Mivel hogy az ilyen életuntság a szocializmusban nem volt helyénvaló. A film nem nagy szám. De Bara ebben is tökéletes. Egyszerű, természetes játéka, ragyogó szépsége a mai szemmel elég szimpla sztorit is nézhetővé teszi.

Ha két szóval kellene jellemeznem Bara Margitot, az egyik újra csak a szépség lenne, a másik meg a méltóság. (Találkoztam vele 65 éves korában: még mind a kettő megvolt.) Ezért is olyan méltánytalan, hogy pont őt keverték bele aljas és undorító pletykákba.

És senki sem állt ki mellette. Ő pedig csendben tűrte, aztán 36 éves korában visszavonult. Ma, amikor a legcsúnyább pletyka sem tudja utolérni a valóságot és nincs olyan gusztustalanság, amin meglepődnénk, talán nehéz megértenünk, miért adta fel a pályáját a kor legnagyobb filmsztárja, miért nem fütyült az egészre. Nos, azért, mert mindenhonnan megvetés áradt felé, nem kapott rendes szerepeket, előfordult, hogy leköpték az utcán a szocialista erkölcs nevében. Ez a jó, tiszta ember, egyenes derekú nő beleroppant.

Mindnyájunk veszteségére, hiszen még sok szerep várt volna rá.

Vagy talán már nem lett volna divatos a karaktere? Nem ilyen színésznő kellett volna a későbbi időkben? Büszke szépség és méltóság: elavult ideál a nők számára? Hiszem, hogy nem.

Ezt már soha nem fogjuk megtudni. De a filmszalag legalább a múlt időt megőrzi.