Guba Zoltán: Nem kézbesíthető

Az étel kihűlt az úton, melegítsem most? Ne, felelte a férfi, majd én a folyosón megmelegítem. Jó, mondta az asszony, ki tudta, a párja nem mond igazat.

A folyosón hetek óta nem járt, a mikró az ágyától legalább húsz méterre van, az neki szinte Hold–Föld távolság. De megeszed, kérdezte az asszony. Persze, imádom, lódította a férfi, s mikor asszonya ment, hogy vigyázz magadra, bólintott, vigyázok, itt mi mást tehetnék. Amint hallotta az asszony cipői kopogását a távolból, a kórtermi társaknak szólt, ha valakit meg nem sértek vele, az asszony jól főz, de valahogy nem kívánom az ételt. Mindig volt jelentkező, hogy majd én, étel ennyi fáradozás után pocsékba ne menjen. S ették a társak az ételt, hálából az edénykéket is elmosták. Szép volt ez, s jó is, a kórházi napi protokollhoz hozzátartozott.

Fél éve ennek, vagy valamivel több is, mikor egy napon a nővérke szólt, ebédet hozni már nem érdemes, de mindjárt jön a főorvos úr, ő ennél többet mond. Ne várjon itt, három óra múlva telefonáljon, az lesz a jó. S az asszony háromóránként telefonált, hogy hallja, még nem mondhatnak semmit.

S talán úgy harmincadjára telefonált, mikor hallotta, fogadja részvétemet, asszonyom.

Nem sírt, érezte, tudta, mi várható. Az ő Mackója, ki akkora volt, mint a hegyomlás, lett akkora, mint a gyapjúpulóver, amit forró vizes mosásban felejtettek. Keze, arca, mi a kerti munkáktól tavasztól napbarnított volt, világított a sötétben, mint az égve felejtett neon. Pulzust mérni is felesleges volt, látszott az erén, mi a halántékán futott. Nem fogok sírni, neki is jobb így, szegénynek, döntött az asszony. S kemény volt, míg a temetést intézte, a gyászbeszédeket hallgatta, s a sírnál is. Köszönöm, hogy eljöttetek, hadarta, és hagyta, megpuszilják, arcát simogassák, fülébe súgják, reánk mindig számíthatsz.

S tényleg kemény volt. Felejteni nem akart, nem is sikerült. Adventkor gyertyát gyújtott, tervezgette, mi is legyen a karácsonyi menü. Mint negyven éve mindig, papírt szedett elő, írni kezdte, hogy kedves Jézuska, ne tűnjek mohónak, de hogy meglepetés is legyen, a következő ajándékok közül válogathatsz.

Tudván, az ő Mackója kissé járatlan ezekben a dolgokban, a kért ajándékok mellé rajzolt is, hogy néznek ki. Méretet is írt, a vásárlást könnyítve boltot is. S volt még egy félmondat: de tényleg nem kérem mindet! S mint mindig, a levelet mintegy véletlenül az asztalon hagyta. Ott volt az másnap is, a következő gyertyagyújtásnál is. Az asszony ekkor sem sírt, csak a levelet félbehajtotta, gyöngybetűkkel ráírta, a levél nem kézbesíthető.


Guba Zoltán