A csinos lány eltitkolta kezdődő betegségét - évtizedek múltán elviselhetetlen a pár helyzete

Kedves Ágnes!
A testvérem gondjáról szeretnék írni önnek. Tanácsot nyilván nem tud adni, de legalább bemutathatom, milyen nehéz élet jutott némelyeknek…
A bátyám negyven évvel ezelőtt vette el Ildikót, akivel korábban kollégák voltak. A csinos lány eltitkolta kezdődő betegségét, amelynek akkor még kevés látható tünete volt. Hamarosan kiderült, hogy ez gyógyíthatatlan kór, amelyben egyetlen cél lehet: a fokozatos romlás lassítása. Ildi azt is eltitkolta, hogy nem lehet gyereke. Úgy gondolom, őszintén fel kellett volna tárnia a helyzetet és a kilátásokat, hogy a párja szabadon eldönthesse, vállalja-e így a közös jövőt. A bátyám nagyon szerelmes volt, úgyhogy biztosan belement volna úgy is a házasságba, de legalább tudatosan tette volna.
Így éltek le évtizedeket. A sógornőm állapota egyre romlott. Már a harmincas évei elején leszázalékolták. Akkor még otthon elboldogult, de az utóbbi tíz évben gyakorlatilag már csak tolókocsiban tud kimozdulni. Nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy minden segítséget kiszekál maga mellől. Csak a férje ápolását fogadja el. Magam is sokszor próbáltam segíteni neki, például fürdetésnél, de szinte sértődötten utasított el.
A bátyám most már nyugdíjas, de naponta néhány órát még dolgozik. A pénz miatt is kell, hiszen Ildi betegsége sokba kerül, de szüksége is van a kimozdulásra. Mert a felesége egy pillanat nyugalmat nem hagy neki. Percenként ugráltatja, nyűgösködik, semmi sem jó. Rázúdítja a rosszkedvét, az önsajnálatát. Pedig a bátyám még ma is kedves és előzékeny vele, nem vitatkozik, csak hallgatja az örökös panaszáradatot. Közben egyre fogy, már csak árnyéka önmagának.
Sajnálom a szerencsétlen asszonyt, de még jobban a bátyámat.
Az egész életét rááldozta erre a beteg teremtésre, lemondott a gyerekről – és mégis csak nyafogást és szemrehányást kap…
Üdvözlettel: Mária


Kedves Mária!
Valóban, jól látja, itt nemigen tudok tanácsot adni. Sógornője jellemére az állapota nyomja rá a bélyegét, amit művel, az a beteg ember önzősége. Nem helyes, hogy ennyire nincs belátással a férje iránt, de hát mit lehet tenni? Az ön bátyja minden tiszteletet megérdemel, szótlanul, jó szívvel teljesíti, sőt túlteljesíti a kötelességét.
Ezzel együtt: ha nem akarják elnézni, hogy összeroppan, fogjon össze a család. Segítsék hozzá, hogy néha pihenhessen pár napot, vagy legalább időnként valaki helyettesíthesse az ápolásban. Ha kell, határozottan lépjenek fel a beteg asszonnyal szemben is. Persze mindehhez először az ön bátyját kell rábeszélniük arra, hogy néha gondoljon saját magára is.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes