Ez a történet jól végződik, és egyszerre több közhelyet is megcáfolt

Kedves Ágnes!
Mosolyogva olvastam annak a fiatal anyukának a levelét, akinek a cserfes kislánya talált udvarlót, mert nekem is a gyerekeim szereztek férjet, maguknak meg apukát!
Két gyerekkel hagyott el az első férjem, beleszeretett egy fiatal nőbe. Kiment vele Angliába, öt éve hírét sem hallottam, persze a tartásdíjnak sem. Bizony, nem volt könnyű két óvodás korú kicsivel egyedül. Szerencsére adósságom nem volt, úgyhogy ha nem is fényesen, de megéltünk.
A szüleimre mindenben számíthattam. Ha valamelyik gyerek megbetegedett, anyu már jött is vigyázni rá. Ha váratlan túlóra támadt, apu elhozta őket az óvodából. Olykor-olykor azonban elkaptam a sajnálkozó tekintetüket, félmondatukat a „szegény kislányukról”. Ez én voltam, hiszen meggyőződésük szerint én már nem fogok tudni párt találni két gyerekkel.
Nem sokat törődtem ezzel a kérdéssel, elfoglalt az, hogy működtessem a mindennapokat. De legbelül mocorgott bennem a tiltakozás: 34 évesen ássam el magam?
A munkahelyemen adódott egy-két próbálkozó, persze nős, családos férfiak, némi szórakozásra jó lettem volna. Ebből meg nem kértem. Közben a gyerekeim már egyáltalán nem emlegették az apjukat, elkönyvelték, hogy úgy rakta le őket, mint más a bevásárlószatyrot. S egy idő után elkezdték maguk közt latolgatni, hogy jó lenne anyának egy új férj.
Mindezt utólag mesélték el, nem is sejtettem, miben törik a fejüket. De amúgy is, meg voltam győződve arról, hogy bűn lenne mostohát adni nekik. Alaposan körülnéztek a környezetemben, majd két év múlva megtalálták számomra a megfelelő alanyt, a kosarasedzőjüket. Eleinte csak ahhoz ragaszkodtak, hogy én vigyem őket az edzésre, aztán a meccsekre, később összeismertettek Bandi „bácsival”, aki azzal kezdte, hogy megdicsért, amiért ilyen rendes, jó modorú gyerekeket neveltem.
Egyre többet beszélgettünk, telefonáltunk, aztán randik – innentől minden ment a maga útján. Három éve a férjem, teljes a családi harmónia. Mindezt azért meséltem el, hogy biztassam a levél íróját és mindenki mást is, aki úgy érzi, ha elsőre nem sikerült, akkor mindennek vége.
Üdvözlettel: Dóra


Kedves Dóra!
Nagyon jó érzés pozitív hangvételű levelet olvasni. Lám, a közhelyek. Többet is megcáfolt közülük. Azt, hogy egy kétgyerekes, elvált anyának le kell mondania vágyakról, reményekről. Azt, hogy ne adjunk mostohaapát a gyereknek, mert abból csak rossz sülhet ki. Igen, az élethez bátorság kell és jó szem a lehetőségek felismeréséhez. Köszönöm, hogy megosztotta velünk a történetét.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes