Salánki Anikó: Hóakadály

Te meg úgyis egyedül élsz – heherészett. Választ se várva szakította meg a beszélgetést, ő meg csak állt a nappali közepén, nézett ki a hófödte fenyőkre.

Idáig sikerült elkerülnie azt a vidéket, még a környékét is. Az elején ez nem volt tudatos, nem is gondolt rá.

Egek, hisz’ alig múlt húsz! Az első kocsiját spórolta össze a nyári munkából, kuporgatott, de veszettül. A többiek kiröhögték. Könnyű volt nekik apuci pénzéből villogni. Ő is megtehette volna, de nem kért az öregétől semmit. Alig várta már a nagykorúsága napját, hogy elpucolhasson otthonról. A kocsira jobban vágyott akkoriban, mint bármi másra.

Most meg sietnie kell, nincs idő nosztalgiázni. Majd’ kétszáz kilométer, és a rádió sárga riasztást mondott. Morgott valamit, és lement a garázsba. Megsimogatta az autót. Ezüstszürke gyönyörűség, minden extrával felszerelve.

Gyorsan kiért a városból, aztán se volt forgalom. Szépen haladt, halk zene szólt, bent kellemes meleg, semmi sem emlékeztetett arra a hajdani útra.

Az első járgánya zöld volt, lestrapált, az ócska autórádió recsegett, a fűtés se működött. Ő mégis boldog volt, hosszú haját hátul bőrszíjjal fogva össze, néha rálehelt elgémberedett ujjaira. A motor szépen duruzsolt, majd nyikorogni kezdett és leállt. Kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt, aztán csak nézte, ahogy gőzölög a felforrt víz.

A szél az arcába vágta a porhót, ványadt kabátja alá befészkelődött a hideg. Nem messze az országúttól tanyát látott, kéményéből bodor füst kanyargott az ég felé. Otthon vannak, biztos adnak egy kanna vizet. Hosszú lépteivel elindult, s már az elsőnél térdig elsüppedt. Jó órába telt, mire odaért. Két loncsos kuvasz acsarkodott rá, szerencsére nem támadtak. Hosszú hajú lány jött ki az udvarra, kezében moslékosvödör, az ólakhoz indult. Egy pillanatig csak nézték egymást, aztán ő nagy zavartan elmondta, mit akar. A hó egyre vadabbul esett, a vihar lesöpört egy cserepet, a fák száraz gallyai rec?- csenve törtek. Ahogy hátranézett, a ködtől nem látta az utat. Egész éjjel nem csitult a szél, ő meg ott maradt.

Fiatalság, bolondság – gondolt arra az éjszakára. Szép volt a lány, nem érdekelte őket a másnap. Minden olyan természetesen jött, a csók is meg az ölelés.

Reggel alig tudták magukat összekapni, mire megjöttek a szülők, a testvérek, akik este a városban rekedtek.

Keskeny ösvényen jutott ki a kocsijához, a két öcsi segített neki kiásni a hó alól. Beöntötte a vizet, máig se tudja, hogyan, pöccintésre indult a motor. Integetett, de a fiúk csak néztek utána komoran.

Egyre többet gondol arra az éjszakára, arra a lányra. Lassított. A kanyar után ott lesz a tanya, előtte a három nyárfa. Megállt, nézte a kopár tájat. A tanya helyén földbe süppedt romok, meg egy kiszáradt fa, derékba hajolva. A gémeskút elárvultan meredt a szürke égbolt felé.