Anyáról lányára - Nemzedékek szeretetteljes összefonódása

NEHÉZ FELKÉSZÜLNI a szülői mesterségre pusztán a könyveket, az internetet bújva. Az anyák, nagymamák viszont észrevétlenül is továbbadják a mintát, így a nők nemzedékei szeretetteljesen fonódnak össze. Lányos anyákat faggattunk, hogyan ápolják e fontos kapcsolatot.

Család-otthonPalágyi Edit2017. 05. 07. vasárnap2017. 05. 07.
Anyáról lányára - Nemzedékek szeretetteljes összefonódása

Már azzal példát mutat a szülő, ahogyan a hétköznapjait éli.

– Mi amolyan „régimódi” család vagyunk a férjemmel, Bernát László dramaturggal, s a két lányunk is ezt a mintát követi. Mindketten sikeresek, és azt mondják, ezzel nekünk akartak megfelelni, mert mi is magasra tettük a lécet. Saci lányom tíz évig élt Párizsban, most Amerikában lakik a férjével, úgy látom, ők is komolyan, egy életre tervezik a kapcsolatukat. A kisebbik lányom, Bianka is Amerikában dolgozik. A távolság dacára mindketten naponta felhívnak, akár csak azért, hogy miképpen készítsenek el egyegy fogást, például a töltött káposztát – meséli Rák Kati színésznő.

Ifjúkorában modellkarriert futott be, a plakátokról az egész ország ismerte az arcát. Ebben is követte őt két gyönyörű lánya: Sára és Bianka igazi világutazók, akik nemzetközi luxusmárkáknak kölcsönözték az arcukat, magazinok kedvencei lettek.

– Sokszor gyötört a bűntudat, hogy a színházi munkám miatt nem lehetek mindig velük az esti fürdetés, altatás idején. Igaz, cserébe együtt töltöttük az egész nyarat, főztünk, ebéd után pedig letelepedtünk a fa alá a kertben, és meséltem nekik. Képzeletben felültünk a varázsszőnyegre, átrepültük az óceánt, megismertünk más kultúrákat – idézi fel a színésznő. A közönségnek is szívesen mond mesét, három hangoskönyve jelent meg. Mára látja, hogy az anyai szerep szépen összefért a színpaddal. Ebben megerősítette a kisebbik lánya, aki olyan szabad, kreatív hivatást szeretne, mint az édesanyjáé.

Megesik, hogy bátorságot és önbizalmat meríthetünk a felmenők példájából. – Mindig vállald magad, és ha biztos vagy abban, amit szeretnél, ne törődj mások véleményével! Többek közt ezt tanultam az édesanyámtól, aki 40 évesen határozta el, hogy pszichológus lesz, és véghez is vitte. Ugyancsak ő az, aki 60 évesen sikongva hintázik a kislányommal, mert élvezi, és fittyet hány arra, hogy mit szólnak a szomszédok. Volt idő, amikor én is görcsösen próbáltam megfelelni mások véleményének. Ma már nem töprengek túl sokat, mert az elbizonytalanít – magyarázza Zeliska Orsolya, a Péklány leszek gasztroblog gazdája, aki merész pályamódosításra szánta el magát: a marketinges karriert kész felváltani a pékszakmával.

Nemrégiben elvesztett anyai nagymamája is nagy hatással volt Orsira: tőle alázatot tanult, s azt, miképpen kell ellenszolgáltatást nem várva, pusztán szeretetből segíteni másoknak.

A Nők – így emlegeti a most 12 éves ikerlányait Wessely Márta, a Mirelle gasztroblog háziasszonya. Az ismert blogger leányai, Anna és Zsófi igazán irigylésre méltó helyzetben vannak, hiszen az édesanyjuk legtöbbször őket is magával viszi gasztrotúráira, a legjobb cukrászdákba, éttermekbe.

– Édesanyám negyedik házasságából származom, hagyományos értékrendet valló budai, polgári családból. Az anyukám otthon maradt velem, s ennek sok hasznát látom, mert megtanított főzni, háztartást vezetni. Mielőtt a gyerekeink megszülettek, pörgős cégnél dolgoztam, de a családi mintát követve arra jutottam, hogy nekem nem elég, ha csak futtában látom felnőni őket – meséli Mirelle. Amikor annak idején az egyik óvodáskorú leányzót megkérdezték, mi szeretne lenni, rávágta:
„Semmi, mint anya!”, hiszen azt látta, hogy az ő anyukája mindig otthon van, és ez milyen jó… A kamaszoknál ezt nem könnyű elérni, de Mirelle bevonja a Nőket a házimunkába is.

Hogyan telik náluk az anyák napja?

– Május elején ünneplem a születésnapomat, ezért a kettő összemosódik. Az a legjobb, ha csinálunk valami programot, s együtt töltünk egy élménydús napot.
 

Ezek is érdekelhetnek